nb1.hu

Bundesliga: Szalai Gulácsiék ellen – előzetes

Sallai Rolandékra kemény meccs vár.

A hétközi fordulót követően már pénteken folytatódik a német labdarúgó-bajnokság, megkezdődik a szezon második fele.

Féltávnál a címvédő, sorozatban kilencedik sikerére hajtó Bayern München vezet, a Bajnokok Ligája-győztes bajorok ezúttal a sereghajtó Schalke 04-hez látogatnak. A gelsenkirchenieknek nemrég sikerült elkerülniük a szégyenteljes nyeretlenségi rekord felállítását a Bundesligában, de a Hoffenheim felett aratott diadal óta újabb két vereséggel elkezdték "újjáépíteni" szériájukat. A két csapat emlékezetes mérkőzést vívott egymással a nyitófordulóban, igaz, minden bizonnyal csak a 8-0-s sikert arató Bayernnél gondolnak vissza szívesen arra az összecsapásra.

A müncheniek mögött négypontos lemaradással második RB Leipzig szombaton Szalai Ádám csapatánál, az utolsó előtti helyen álló Mainznál vendégeskedik. A várhatóan Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló lipcseiek – akiknél a télen igazolt Szoboszlai Dominik sérülés miatt egyelőre még nem mutatkozott be – a mérkőzés favoritjai, hiszen idegenben tavaly október vége óta nem találtak legyőzőre a Bundesligában, ezzel szemben a Mainz még nem nyert hazai környezetben, ahol ráadásul legutóbbi négy bajnokiját elbukta.

Sallai Roland csapata, a Freiburg ezúttal a Stuttgartot látja vendégül. A Freiburg azt követően, hogy klubrekordot jelentő, sorozatban öt mérkőzésen diadalmaskodott, nagy csatában kikapott a Bayern otthonában, majd egy négygólos döntetlent játszott otthon szerdán a Frankfurttal. Utóbbi meccsen a magyar válogatott támadó is betalált. A Freiburg legutóbbi öt hazai mérkőzéséből hármat megnyert, kétszer pedig döntetlent játszott, ugyanakkor a Stuttgartnak van a Bayern után a legjobb idegenbeli mérlege a Bundesligában öt győzelemmel, valamint két-két döntetlennel és vereséggel.

Bundesliga, 18. forduló:

szombat:

FC Augsburg-Union Berlin 15.30
Arminia Bielefeld-Eintracht Frankfurt 15.30
SC Freiburg-VfB Stuttgart 15.30
Bayer Leverkusen-VfL Wolfsburg 15.30
FSV Mainz 05-RB Leipzig 15.30
Hertha BSC-Werder Bremen 18.30

vasárnap:

Schalke 04-Bayern München 15.30
TSG 189  Hoffenheim -1. FC Köln 18.00

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC