nb1.hu

Bundesliga: nem jön össze a magyaros rangadó, a Bayern-edző mérföldköve

Gulácsiék tapadhatnak a listavezetőre.

Hansi Flick, a címvédő és listavezető Bayern München vezetőedzője 50. tétmérkőzésén irányítja a bajor együttest a Werder Bremen ellen, a német labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában.

Az 55 éves szakember egy évvel ezelőtt vette át az irányítást, azóta mindent megnyert, a bajnoki és kupagyőzelem mellett a Bajnokok Ligája és az Európai Szuperkupa trófeáját is elhódította csapata. Flick eddigi találkozóin 45 győzelem és egy döntetlen mellett mindössze háromszor kapott ki a müncheni gárda, amely a Bundesligában nagyon eredményes, 3,3 gólt szerez irányítása alatt átlagosan mérkőzésenként. A sorozatban kilencedik bajnoki elsőségére hajtó Bayern a Werder elleni, Bundesliga-rekordot jelentő 109. egymás elleni összecsapáson is abszolút favorit.
    
A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató, második helyen álló RB Leipzig az Eintracht Frankfurt otthonába látogat. A magyar válogatott két alapembere ott volt a csapatban az Izland ellen sikerrel megvívott Európa-bajnoki pótselejtezőn, ám a Nemzetek Ligájában – ahol az együttes a szerbek elleni döntetlent követően a törökök legyőzésével kiharcolta a csoportlesőséget és az azzal járó feljutást – kisebb sérülés miatt nem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére.
    

 

Sallai Roland csapata, a Freiburg a sereghajtó Mainzot fogadja. A vendégeknél Szalai Ádám – aki mostanában amúgy sem kap játéklehetőséget a bajnokságban – biztosan nem lép pályára, mivel térdsérülése miatt hetekre kidőlt.
    

 

A Hoffenheimben több játékos is koronavírusos, így a csapat szerette volna vasárnapra halasztani a Stuttgart elleni szombati összecsapást, a liga azonban nem járult hozzá a kéréshez.

Bundesliga, 8. forduló:
    
szombat:

Bayern München-Werder Bremen 15.30
Arminia Bielefeld-Bayer Leverkusen 15.30
TSG Hoffenheim-VfB Stuttgart 15.30
Borussia Mönchengladbach-FC Augsburg 15.30
Schalke 04-VfL Wolfsburg 15.30
Eintracht Frankfurt-RB Leipzig 18.30
Hertha BSC-Borussia Dortmund 20.30
    
vasárnap:
SC Freiburg-FSV Mainz 05 15.30
1. FC Köln-Union Berlin 18.00

Az állás:

 1. Bayern München           7  27-11   18 pont
 2. RB Leipzig               7  15- 4   16
 3. Borussia Dortmund        7  15- 5   15
 4. Bayer Leverkusen         7  14- 8   15
 5. Union Berlin             7  16- 7   12
 6. VfL Wolfsburg            7   7- 5   11
 7. Borussia Mönchengladbach 7  12-12   11
 8. VfB Stuttgart            7  13- 9   10
 9. Werder Bremen            7   9- 9   10
10. FC Augsburg              7   9-10   10
11. Eintracht Frankfurt      7  10-12   10
12. Hertha BSC Berlin        7  13-13    7
13. TSG Hoffenheim           7  11-12    7
14. SC Freiburg              7   8-16    6
15. Arminia Bielefeld        7   4-15    4
16. 1. FC Köln               7   7-12    3
17. Schalke 04               7   5-22    3
18. FSV Mainz 05             7   7-20    1

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC