nb1.hu

Bundesliga – Sallaiéknak nehéz meccsük lesz, Szalai volt csapata ellen bizonyíthat

Gulácsiéknak kötelező lenne nyerniük.

Sallai Roland negyedik helyen álló csapata, a Freiburg komoly feladat előtt áll, mivel szombaton a hetedik Bayer Leverkusen otthonában lép pályára a német labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában.

A magyar válogatott szélső – aki a nemzeti együttes walesi kudarcát követően nem lehet a legjobb hangulatban – az utóbbi időszakra visszaküzdötte magát a Freiburg kezdőcsapatába, a legutóbbi két fordulóban egyaránt kezdőként léphetett pályára, így minden bizonnyal edzője ismét számít majd rá.
    
A leverkuseni találkozón nagy csatára van kilátás, a két gárdát ugyanis mindössze két pont választja el egymástól a tabellán, így hazai győzelem esetén a rivális elé ugrana a Leverkusen, vereséggel viszont öt pontra kerülne tőle.
    
A listavezető Borussia Mönchengladbach az újonc Union Berlinhez látogat, mely a 11. helyen áll a tabellán, s 13 pontjából kilencet hazai pályán szerzett. Ennek ellenére a vendégek számára kötelező a győzelem, s a Mönchengladbach sikerét ígéri imponáló idegenbeli mérlege, a mostani kiírásban ugyanis vendégként öt meccséből négyet megnyert, csak a Borussia Dortmundtól kapott ki 1-0-ra.
    
A Gulácsi Pétert és – a sérült – Willi Orbánt foglalkoztató, második Leipzig, illetve a harmadik, címvédő Bayern München 21 ponttal áll, csakúgy mint a Freiburg, és négy ponttal követi az éllovas Möncghengladbachot. Szintén közös két előbbi együttesben, hogy a hétvégi fordulóban a papírforma alapján toronymagas esélyesként lép majd pályára: a lipcseiek az utolsó előtti 1. FC Kölnt fogadják, míg a bajorok a 13. Fortuna Düsseldorfhoz látogatnak.
    
Szalai Ádám 16. helyen álló csapata, a Mainz a válogatott csatár korábbi együtteséhez, az ötödik Hoffenheimhez látogat, és már az is bravúrnak számítana, ha döntetlent tudna elérni. A Mainznál ezen a mérkőzésen mutatkozik be a kispadon az új vezetőedző, Achim Beierlorzer.

Bundesliga, 12. forduló:
péntek:

Borussia Dortmund-Paderborn 20.30
    
szombat:
Bayer Leverkusen-Freiburg 15.30
Eintracht Frankfurt-Wolfsburg 15.30
Werder Bremen-Schalke 04 15.30
Fortuna Düsseldorf-Bayern München 15.30
Union Berlin-Borussia Mönchengladbach 15.30
RB Leipzig-1. FC Köln 18.30
    
vasárnap:
Augsburg-Hertha BSC 15.30
Hoffenheim-Mainz 05 18.00

Az állás:
 1. Borussia Mönchengladbach 11  24-11   25 pont
 2. RB Leipzig               11  29-12   21
 3. Bayern München           11  29-16   21
 4. SC Freiburg              11  20-12   21
 5. 1899 Hoffenheim          11  16-14   20
 6. Borussia Dortmund        11  23-15   19
 7. Schalke 04               11  20-14   19
 8. Bayer Leverkusen         11  17-15   18
 9. Eintracht Frankfurt      11  21-16   17
10. VfL Wolfsburg            11  11-10   17
11. Union Berlin             11  13-17   13
12. Hertha BSC Berlin        11  17-21   11
13. Fortuna Düsseldorf       11  15-19   11
14. Werder Bremen            11  18-24   11
15. FC Augsburg              11  13-24   10
16. FSV Mainz 05             11  12-30    9
17. 1. FC Köln               11  10-23    7
18. SC Paderborn             11  11-26    4

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC