nb1.hu

Budafok: kísérteties hasonlóság – reakció, videó

A nyerőember specialitása.

Mint arról beszámoltunk, a Budafok egy hosszabbításban szerzett gólnak is köszönhetően 3-2-re verte szombaton idegenben a Honvédot.

A kiesés ellen küzdő budafokiak győztes találatát az az Ihrig-Farkas Sebestyén szerezte, aki az MTK elleni, még tavalyi bajnokin is hasonló körülmények között vált nyerőemberré. A játékos nyilatkozott is a meccs után, íme, a klub közleménye:

"A sors ismétli önmagát.

2020. október 2-án, a Hidegkuti Nándor Stadionban Ihrig-Farkas Sebestyén győztes gólt szerzett az MTK Budapest ellen, a 88. percben

2021. február 13-án, a Hidegkuti Nándor Stadionban Ihrig-Farkas Sebestyén ismét győztes gólt szerzett, ezúttal a Budapest Honvéd ellen, a 92. percben.

Ugyanabba a kapuba, majdnem ugyanonnan. 

"Lehet, hogy beszélek a stadion üzemeltetőivel és azt a kaput elvisszük magunkkal Budafokra" – mosolygott szélsőnk a lefújást követően és azt mondta, már a néhány perccel korábbi gólhelyzeténél bevillant az októberi jelenetsor.

"Azon voltam, hogy gólt kell lőnöm, nagyon boldog vagyok, hogy ez végül sikerült" – fogalmazott Ihrig-Farkas Sebestyén. "Amikor beálltam, arra készültem, hogy nagy területek lesznek a Honvéd védelme mögött, amiket be kell futnom. Jól teljesített a csapat, egyértelműen meg akartuk nyerni a meccset és mivel a gólom a 92. percben született, a kispestieknek már nem volt esélyük az egyenlítésre."

A szombat estét különlegessé teszi szélsőnk számára a tény, hogy 2014-ben a Honvéd színeiben mutatkozott be az NB I-ben, ezt megelőzően pedig két és fél évet töltött a kispesti utánpótlásműhelyben, a Magyar Futball Akadémián.

"Ebből a szempontból vegyes érzéseim vannak a gólommal kapcsolatban, nem felejtem el, hogy sokat köszönhetek a Honvédnak. Ugyanakkor most a mi helyzetünk a legfontosabb, tudom, mekkora jelentősége van ennek a győzelemnek az egész csapat számára" – tette hozzá szélsőnk, aki klubunkhoz hasonlóan kiváló hetet zárt.

A szerdai, Dunavarsány elleni MOL Magyar Kupa-mérkőzésen duplázott, szombat este pedig újra győztes gólt szerzett az NB I-ben.

Mert a sors ismétli önmagát…"
 

ELŐZMÉNYEK

 

Honvéd-Budafok 2-3 (2-1)

A forduló előtt is tudott volt, hogy kiemelt rangadót játszik egymás ellen a Honvéd és a Budafok, de az Újpest pénteki győzelme, a Diósgyőr pénteki veresége, illetve a ZTE mai, Kisvárda elleni zakója után pláne így lett.

Lehetett is érezni a küzdő feleken, hogy komolyan veszik a dolgukat, mert nagy volt a feszültség már az elejétől kezdve, de ami fontos, nem volt sportszerűtlen a harc. Pörgős tempóban igyekeztek futballozni az illetékesek, ês bár voltak átadási és helyezkedési hibák, élvezetes volt az első félidő.

És a második is az volt, mert végig nyílt, izgalmas maradt a küzdelem, végül egy csereember döntötte el a találkozót. Megérdemelt győzelmet aratott a Budafok, mert az utolsó 10 percet jobban bírta erővel. 

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: KOVÁCS DÁVID

Kovács Dávid két remek szabadrúgása sokáig emlékezetes marad. Mindkettőből gól lett, az első lövéséből egyből. Egyébként ezúttal is a rá jellemző alázattal futballozott, ismét méltó volt a csapatkapitányi karszalag viselésére.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: 

Csizmadia Csaba nagyon jól cserélt. Kulcsár Kornél jól irányított, Ihrig-Farkas pedig győztes gólt szerzett. 

GÓLOK TÖRTÉNETE:

28. p.: 24 méterről, kissé jobbról nyesett Kovács Dávid gyönyörűen a bal felső sarokba jobbal szabadrúgásból. Tujvel Tomas mozdulni nem tudott… 0-1!

37. p.: Hidi lassan végzett el egy szabadrúgást balról (lehet, ez volt a trükk), majd Batik 7 méterről fejelt, Póser bravúrral a jobb kapufára tolta vetődve a labdát, érkezett Gazdag, aki megelőzte a kissé elmélázó Oláh-t, Zsórit (luftot is rúgott) és Filkort is (mindhárman lassan eszméltek), majd közelről a kapuba helyezett. 1-1

 40. p.: Balogh csúsztatott meg egy indítást, Jagodics nem tudott tisztázni az erőszakos és vagány Bőle elől, aki 13 méterről, kissé jobbról bikázott a bal felsőbe. 2-1!

51. p.: Kovács Dávid ismét mesterien végzett el egy szabadrúgást. A 16-oson kívülről, balról, jobbal nyesett kapura, lövése után a labda a kapufán csattant, a kipattanó Szendrei lábáról pattant a saját kapuba. 2-2!

92. p.: Zsóri lövése még kipattant a kapufáról, de a legjobb helyen Ihrig-Farkas állt, aki az ötösről lőtt a kapuba. 3-2!

KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Kispestre kőkemény feladat vár, mert az FTC ellenfele lesz, míg a Budafok a Puskás Akadémiát fogadja.

JEGYZŐKÖNYV: 

Budapest Honvéd FC-Budafoki MTE 2-3 (2-1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapuk mögött, v.:
Solymosi
gólszerzők: Gazdag (37.), Bőle (40.), illetve Kovács D. (28.), Szendrei (51., öngól), Ihrig-Farkas (92.)
sárga lap: Huszti (37.), Zsóri (88.)
Honvéd: Tujvel – Mezghrani, Batik, Klemenz, Bardea (Nagy D., 59.), Tamás K. – Hidi (Gale, 59.), Szendrei, Gazdag – Bőle, Balogh N. (Traoré, 82.)
Budafok: Póser – Huszti A., Jagodics, Oláh B., Zeke – Csonka, Filkor (Micsinai, 75.) – Takács R. (Medgyes, 84.), Kovács D. (Kulcsár K., 75.), Szabó M. (Ihrig-Farkas, 69.) – Zsóri

Tabella a linkre kattintva érhető el.

FRISSÍTÉS:

22.02:

Miért akadt ki Boér? Lemond Pisont? – edzői reakciók szombatról – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC