nb1.hu

Budafok-DVTK: mi döntheti el a kiesési rangadót?

A budafoki csapatkapitány határozott célt tűzött ki.

Ahogy korábban már jeleztük, kiesési rangadóval indul az NB I 29. fordulója, hiszen a sereghajtó DVTK a 11. helyen álló Budafok otthonában vizitál. A meccs 18 órakor kezdődik, és korábbi cikkünkben már olvashatták, hogy a két tréner milyen reményekkel várja a sorsdöntő összecsapást.

Budafok-DVTK: Csizmadia örül, Zekic fontos hiányzói – NB1.hu

 

A Budafok weboldala Csizmadia Csaba mellett Kovács Dávidot is felkérte egy kis esélylatolgatásra. A csapatkapitány úgy véli, a mentális tényezők nagyban befolyásolhatják az ütközetet.

"Fontos, hogy mentálisan mi legyünk az erősebbek, mert ez jelentheti a különbséget. A diósgyőriek számára a budafoki mérkőzés az utolsó szalmaszál, hiszen ha nem nyernek, akkor a következő szezont valószínűleg a másodosztályban töltik. Mi közelebb vagyunk a tabellán előttünk lévőkhöz, a ZTE-vel és a Honvéddal is játszunk még, vagyis a DVTK-val ellentétben nekünk nem az utolsó esélyt jelenti a pénteki kilencven perc" – fogalmazott Kovács.

Az újoncot jelenleg kettő pont választja el a 10. helyen álló ZTE-től. A cél Kovács szerint az, hogy a különbséget a bajnokság végéig el kell tüntetni.

 

"Nem is gondolunk másra, csak arra, hogy ősszel is NB I-ben akarunk szerepelni. Ez nekünk, játékosoknak és az egész klubnak azt jelentené, hogy tovább tudunk fejlődni. Ez a cél. Munkál bennünk a dac és végérvényesen rá akarunk cáfolni azokra, akik biztos kiesőnek neveztek minket a rajt előtt" – hangsúlyozta Kovács, aki ebben az idényben már 10 gólt szerzett az NB I-ben.

 

A Budafok-DVTK mérkőzés 18 órakor kezdődik. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC