nb1.hu

Bronzcsata után: ezért hibáztak sokat a debreceniek

Azt kapta a játékost, amire számított.

Az OTP Bank Ligában szombaton az Újpest otthonában vendégeskedett a Loki. Mindkét csapat a bronzéremre pályázik, így nagy tétje volt a rangadónak. Sokkal okosabbak nem lettünk a lefújás után, hiszen a két gárda megosztozott a pontokon, a találkozó 1-1-es döntetlennel végződött. A fővárosiak Litauszki góljával szerezték meg a vezetést, de a 78. percben Tőzsér találatával egalizált a hajdúsági alakulat. A reminek talán a Honvédnál örültek a legjobban, a kispestiek két vállra fektették a Fradit, így négy pontra csökkent a hátrányuk az Újpest, Loki kettőssel szemben. 
 
Szécsi Márk szerint igazságos eredmény született a Szusza Ferenc Stadionban. A Loki játékosa arra számított, hogy küzdelmes meccset vívnak a lila-fehérek, a jóslata pedig be is jött. Szécsi úgy gondolja, az első félidőben kapkodóan futballoztak.
 
"Azt gondolom, igazságos döntetlen született. Az Újpesttel mindig is harcos meccset játszunk, szerintem ez a jövőben is így marad. Várható volt, hogy küzdelmes kilencven perc lesz, már csak azért is, mert a lila-fehérek is a harmadik helyet szeretnék megszerezni. Az első félidőben nem úgy futballoztunk, ahogy elterveztük, kapkodó volt a játékunk, majd a jött a szabadrúgás, amelyből a hazaiak megszerezték a vezetést. A második játékrészre azonban úgy mentünk ki, ahogy kell, és sikerült benyomni az Újpestet, majd az egyenlítés is összejött. Vezetőedzőnk kérte, próbáljunk szélről minél több labdát középre adni, egy ilyen helyzetből tudtunk betalálni. Nagyon meg akartuk nyerni a mérkőzést, talán ezért hibáztunk többet" – összegzett Szécsi. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC