nb1.hu

Brazil kiválóság érkezését jelentette be a Fradi

De nem labdarúgásban.

ÍME A FERENCVÁROS HIVATALOS BEJELENTÉSE:

,,A 27 éves brazil kiválósággal, Matheus Da Silva Ferreirával erősített futsalcsapatunk!

Matheus Da Silva Ferreira 1993. december 10-én született Brazíliában, Sao Paulóban. Első nagy sikereit 21 évesen érte el futsalban, amikor Paulista belső bajnoki címet szerzett, majd a következő évek során több területi bajnokságban is aranyérmeket szerzett.

2019-ben a Paranaense válogatottba is meghívót kapott, miközben a Paraná-bajnokságban 17 találattal gólkirály lett, annak ellenére, hogy többnyire hátsó játékosként lép pályára.

Közvetlen tapasztalatunk az előző félszezonban lehetett Matheusról, hiszen a tavasszal a Nyírgyulaj játékosa volt. Február 15-én éppen ellenünk mutatkozott be, ráadásul két gólt is szerzett. Egy héttel később újra ellenünk lépett pályára, és elképesztő gólt rúgott nekünk, amely az alábbi videóban 2:51-től látható:

Matheus egy rossz formában lévő Nyírgyulajhoz érkezett a bennmaradásért küzdő riválisunkhoz, egy másik brazil csapattársával és mentalitásával azonban győzelmi pályára állította új együttesét, amely végül elérte a célját, és megtartotta NB I-es tagságát. Sokat elmond a hozzáállásáról az, ahogy hazája sportoldalának, a Globo Esportének fogalmazott a mögötte hagyott időszakáról:

– Tudtuk, hogy nehéz helyzetben van a csapat, de amikor megérkeztünk, láttuk, még rosszabb a helyzet, mint gondoltuk. Olyan társaságba csöppentünk, amelynek a tagjai már elfogadták a kiesés tényét. Minden egyes mérkőzés előtt buzdító üzeneteket küldtem az összes csapattársamnak, majd az öltözőben a szemükbe néztem, és azt mondtam: „Képesek vagyunk elérni a célunkat!”. A pályán pedig az utolsó pillanatig küzdöttem a bennmaradásért – mondta Matheus a Globo Esportének.

Miközben a bajnokságban az élvonalbeli tagság megtartásáért küzdöttek, a Magyar Kupában egészen a négyes döntőig meneteltek a Nyírgyulajjal. Most pedig már Budapestre érkezését követően a Fradival kapcsolatos céljairól és első benyomásairól beszélt a fradi.hu-nak:

– Nagyon lelkesen várom az előttem álló időszakot! Az elmúlt fél évben megszerettem Magyarországot, ám amit itt, a Fradinál tapasztaltam, lenyűgözött. Egy igencsak erős csapatba érkeztem, és azért jöttem, hogy szép szezont produkáljunk, valamint hogy a Ferencváros visszakerüljön az élcsapatok közé.

– Nagy várakozással tekintünk Matheus játéka felé, jelentős erősítést jelent a számunkra – így szakosztályvezetőnk, Németh Péter. – Nemcsak a játéka fogott meg minket, hanem a személyisége is. Becsülendő a tisztelete és az alázata a sportág, valamint az ellenfelek iránt. Ő az első légiósa a Ferencváros futsalcsapatának, ezzel egy újabb szintet léptünk. Kíváncsian várjuk, hogy sikerül beilleszkednie és segítenie együttesünket a céljaink elérésében.

Matheus a hétfői edzésen már a társakkal együtt készülhet. Mint korábban beszámoltunk róla, sikerült egyben tartanunk a csapatot, kulcsjátékosaink az ősszel is Fradi-mezben játszanak, ugyanakkor Matheus mellett hamarosan újabb érkezőkről is beszámolhatunk!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC