nb1.hu

Bővül a szakmai stáb Újpesten

Budapest – Új másodedző segíti Nebojša Vignjević munkáját.

Predrag Rogannal erősödött meg az Újpest FC edzői csapata – tudatta a lila-fehér klub hivatalos honlapja.
 
 
A szakember 2016-ban még a szerb másodosztályú Mačva Šabac együttesét irányította, az új év azonban új kihívások elé állította az immár a Megyeri úton dolgozó edzőt. Predrag Rogan az Újpest felnőtt csapatához tartozó másodedzői feladatokat fogja ellátni Nebojša Vignjević szakmai stábjában. A tréner Zoran Campara munkáját veszi át. 
 
 
 
 
Az új másodedzőnek a hétfő délelőtti edzést követően tett fel pár kérdést a klubhonlap.
 
 
 
– Járt már korábban Budapesten munka, vagy egyéb okból kifolyólag?
 
– Körülbelül hat éve voltam itt, egy utánpótláscsapattal játszottunk akkoriban erre, így nem most járok itt először.
 
– Mielőtt csatlakozott volna a stábhoz, hallott már lila-fehér csapatunkról?
 
– Természetesen tudtam, hogy az együttes egyike az egyik legrégebbi, legpatinásabb futballkluboknak Magyarországon. Ismerem az Újpest FC múltját, és nagyon bízom benne, hogy hamarosan újra ott leszünk a legjobbak között.
 
– Ha az eddigi pályafutására gondol, mire a legbüszkébb?
 
– Különböző csapatokkal összesen négy kupát szereztem az elmúlt három évben, nyertem bajnokságot és kupát is, szerencsére van mire büszkének lennem.
 
– Milyen reményekkel érkezett Újpestre?
 
– Először is nagyon örülök, hogy itt lehetek egy ekkora klubnál. Szeretném, ha a csapat minél jobb lenne, és mihamarabb bajnoki babérokra törne a segítségemmel.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC