nb1.hu

Boris nem találta a szavakat, jól érezte magát a győri edző – reakciók

A meccs a lefújásig tart!

Mint arról beszámoltunk, az ETO csütörtök este 2-1-re verte a MOL Fehérvár FC-t a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében, így egyedüli másodosztályú csapatként jutott az elődöntőbe, ahol a Ferencvárossal néz farkasszemet.

A lefújás után a két vezetőedző értékelt.

Klausz László (ETO): "Jól éreztem magam a pálya szélen. Nem csak az eredmény miatt, hanem azért is, mert láttam a játékosokon azt, amit kértem tőlük a mérkőzés előtt. Jó hangulatú meccs volt, végre sok szurkoló volt kint a helyszínen. Az előző vereség után sokat beszéglettünk a mentális felkészülésről, igyekeztünk megváltoztatni a játékosok gondolkodásmódját, úgy néz ki, hogy ez sikerült. Minden játékosnak megvan a lehetősége arra, hogy az NB II-be is így teljesítsen, szeretnénk majd elkezdeni a mérkőzéseket a másodosztályban is."

Michael Boris (MOL Fehérvár FC): "Nehezen találok szavakat egy ilyen mérkőzés után. Az első félidőben beszorítottuk a hazaiakat, és a kemény munkának köszönhetően meg is tudtuk szerezni a vezetést. A második játékrész első 15 perce is rendben volt, de ez egy negyeddöntő, ahol centimétereken múlik a siker. Az egyenlítő gól előtt megvolt a lehetőségünk, hogy betaláljunk, e helyett a Győr rúgott gólt, majd jött a kiállítás, a végén pedig a tizenegyes. Ilyen a foci, ha nem játszunk végig maximális energiával, akkor ez a vége. Tíz emberrel is ki kellett volna húznunk a mérkőzést, sajnos ahogy Pakson, most is a hosszabbításban kaptunk gólt, meg kell értenünk, hogy a mérkőzés a lefújásig tart."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC