Boris és a Schalke, Horváth Ferenc és az újraélesztések - reakciók

Sorozatot néztek a szünetben a kispestiek.

Forrás: Simon Zoltán/nb1.hu

Mint ismert, a honvéd 3-2-es győzelmet aratott az MTK ellen, a vezetőedzők így értékeltek a meccs után:

Horváth Ferenc (Honvéd): ,,Nagy hiba lenne azt mondani, hogy jól futballoztunk a mai nap, rengeteg hibával játszottunk, nagyon tompák voltunk, főleg az elején. Nem tudtunk agresszívan védekezni, a passzainkba nagyon sok hiba csúszott. Szinte nem is létezett összjáték, a második-harmadik passz után már hibáztunk egyet, az ellenfél nagyon jól ki is használta ezeket hibákat. Nagyon nehéz volt nézni az első húsz percet, mert olyan hibák történtek, amit nagyon nehéz kintről kijavítani. Fáradtak voltak a játékosok, a zalaegerszegi 120 percnek valahol ki kellett jönnie, ezért csúszott szerintem annyi hiba a játékunkba és ezért nem bolt annyira agresszív a védelem, mint eddig. Viszont küzdöttek és mentek előre a fiúk, aminek meg lett az eredménye. A második félidőben már kicsit más arculatát mutatta a csapat, de az MTk akár ott is lezárhatta volna a mérkőzést. Tujvelnek volt egy hatalmas védése, de jál istennek ment mindenki előre és bízott benne, hogy meg tudjuk fordítani. Ennek hatalmas értéke van, a három ponton felül is, mert ez egy olyan meccs lesz, amihez vissza lehet nyúlni mindig."

Horváth Ferenc elmondta tovább, hogy Balogh Norbert azért nem kezdett, mert csak kettőt edzett, illetve volt egy olyan csapat, amihez nem akart hozzányúlni.

Az nb1.hu az alábbi kérdéseket tette fel a Honvéd vezetőedzőjének:

Balogh Norbert becserélésénél mit kért a játékostól, illetve a csapattól?

,,A vészhelyzetből megnéztünk egy részt a félidőben, mert annyi embert kellett újraéleszteni, mint ott bármelyik részben. Megkérdeztem, hogy van-e olyan, aki úgy gondolja, hogy nem tudjuk megnyerni ezt a meccset, egy ember se tette fel a kezét. Baloghot azért cseréltem be, mert Ikenne-King nagyon sokat jött, azért tettem a baloldalra, hogy ne jöjjön annyit és hogy egy kicsit figyelnie kelljen visszafelé is. Tudtam azt is, hogy a játékban a védekező részét is meg fogja oldani. Szerintem nagyon jól sült el, hogy beállt."

Fontos hiányzó volt Hidi Patrik, az ő személyiségét hogy próbálták pótolni?

,,Nagyon nehéz, hogy nincsen középre egy olyan játékosunk, aki ott tudna játszani. A Gerinek nem ez az igazi posztja, ráadásul nagyon sokat kihagyott, tudtam, hogy előbb utóbb el fog fáradni, rajta is kijött ma ez, de benne van egy olyan plusz, amit elő tud hozni magából bármikor. Most is ameddig bírta hozta, de hiányzott onnan egy stabil ember középről."

Horvát elmondta továbbá, hogy a fiatalok is nagyon sokat lendítettek a csapaton.

 

Kispest-MTK: erő a lábban, érzés a szívben - hatalmas meccs volt - NB1.hu

 

 

Michael Boris (MTK): ,,Gratulálok a Honvédnak. nem úgy kezdtük a találkozót, mint a Fradi ellen. Kétszer is betaláltunk, utána a Honvéd az első nagyobb helyzetéből egy jó passz után tudott egyenlíteni. Mi úgy láttuk, hogy les volt, de nem ez a lényeg. A második félidőben számítottunk rá, hogy feljebb tolja a védekezését a Honvéd, kicsit agresszívabban le támad. Szerettük volna azt hozni, amit az első félidőben és szerettünk volna mögéjük kerülni. Voltak is lehetőségeink arra, hogy megszerezzük a harmadik gólt, mint például Varga szabadrúgása. Mégis a Honvéd talált be és megfordította a meccset. A végén próbáltuk a magas játékosainkat behozni előre, hátha egy pontrúgásból sikerül egyenlítenünk, de ez nem így lett."

Az nb1.hu az alábbi kérdést tette fel az MTK edzőjének:

A Fradi ellen is azt kérdeztük először, hogy mi történt a szünetben? Most is ezt kell kérdezni.

,,Most másik irányba fordult meg a találkozó. A két pontrúgást kivéve, amiből egyenlítettek, kiegyenlítettnek láttam a mérkőzést. Egyszerűen jobban kellett volna védekeznünk a pontrúgásoknál és akkor nyerhettünk is volna."

Boris elmondta továbbá, hogy csak azért, mert Balogh pályára lépett nem változtathatja meg felállást. Nagyon csalódott a csapat, mert a Fradi elleni egy pontnak akkor nagyobb értéke lett volna, ha a honvéd ellen is sikerült ez. Végül hozzátette, hogy megtiszteltetés az, hogy szóba hozták a Schalkéval, de nem volt semmilyen hivatalos megkeresés, azonban elismerés a magyar futballnak, hogy Németországból figyelik, hogy mi történik az NB I-ben.

Legfrissebb híreink