nb1.hu

Bölöni-ügy: Bernd Storck korrektsége

Pótolják az eddig elmaradt tárgyalásokat.

Napok óta folyik a találgatás a belga sajtóban arról, hogy Bölöni Lászlót akár még Bernd Storck is válthatja az Antwerpen kispadján. Bölöni egyébként három sikeres éven van túl, a jelenlegi, félbeszakadt idényben a negyedik helyen áll a csapatával és bejutott a Belga Kupa fináléjába is.

A pletykák beindulására az adhatott okot, hogy Bölöninek lejár a nyáron a megállapodása a klubbal, ám azt még nem hosszabbították meg.

Luciano D'Onofrio sportigazgató a La Capitale hasábjain azt nyilatkozta, hogy a rájátszás előtt akartak egyeztetni Bölönivel a folytatásról, ám ez nem történt meg, a következő két hétben viszont sor kerül rá.

 

Leszögezte, az eddig, a sajtóban megjelent nevek közül sem Michel Preud'homme, sem a magyar válogatott morábbi szövetségi kapitánya, Bernd Storck nem lesz az Antwerpen vezetőedzője, viszont lehet, hogy továbbra is Bölöni marad az.

 

Storck egyébként nemrég jelentette be, hogy távozik a Cercle kispadjáról, hozzátette, olyan gárdához igazolna, melyek komoly céljai lehetnek vagy vannak az európai kupasorozatokban, márpedig az Antwerpen, sajnos vagy nem, de nem ilyen egyesület.

Storck viszont korrekt volt, mert korábban kitalációnak nevezte azt, hogy az Antwerpen edzője lenne.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC