Bologna: Donadoni nem győzte dicsérni Nagy Ádámot

Bologna – A magyar középpályás passzai kilencvenöt százalékban pontosak voltak.

Forrás: Bologna/Facebook

Mint arról beszámoltunk, Nagy Ádám az első forduló után második alkalommal került be a Bologna kezdőcsapatába, és ezúttal 86. percet töltött a pályán - amely az eddigi legtöbb - így nagyban kivette a részét a Bologna sikerből a Cagliari elleni meccsen (2-1).

 

Nagyot a Bologna közönsége is megtapsolta a lecserélésekor, ám nem csak a publikum volt vele elégedett.

 

„Kiválóan játszott, nagyon meg vagyok vele elégedve. Nagyon tetszett, ami láttam Nagytól – mondta magyar légiósról Roberto Donadoni, a Bologna vezetőedzője. – A középpálya bármely pontján feltalálja magát, jó játékra képes. Rendre jó döntéseket hoz, mindig tudja, hova kell helyezkednie, ráadásul a hozzáállása is példaértékű. Erre szoktam azt mondani, hogy az ilyen játékosokkal soha nem nehéz megtalálnom a közös hangot” – hangsúlyozta az olasz edző.

 

Az olasz lapok is egyöntetűen kiemelték Nagy Ádám játékát, kiemelve, hogy a Cagliari ellen kilenc labdaszerzése volt, harminckilenc passz, amely kilencvenöt százalékosra sikeredett, amely kiemelkedően magas passzpontosság.

Legfrissebb híreink