nb1.hu

Bognár elismerte, Oenning játékosai megértették – reakciók

Központi hibát kell átbeszélni.

Mint ismert, 3-1-es győzelmet aratott Pakson az Újpest, ezzel nagyon fontos pontokat szerezve, A mérkőzés után Bognár György elismerte, hogy teljesen föléjük nőtt az ellenfél, míg Oenning nagyon megdicsérte a csapatát. Így értékeltek a vezetőedzők a mérkőzés után:

 

Paks-Újpest: egy nagyon fontos tulajdonságát mutatta meg a vendégcsapat – NB1.hu

 

 

Bognár György (Paks): „Az első perctől kezdve jobban játszott az Újpest. Ellenfelünk szervezettebb és agresszívebb volt, és sajnos játékban is azt kell, hogy mondjam, felülmúltak bennünket. Nem tudtunk igazán agresszíven játszani, labdát szerezni. Ha pedig megszereztük, technikailag akkor sem voltunk ma a toppon. Lassan, körülményesen futballoztunk, megérdemelten nyert az Újpest. Nem fognám a sorozatterhelésre, mivel szerdán többen pihentek, vagy csak rövid időt játszottak. Mivel mindenki tompán mozgott és lassan gondolkoztak, központi hiba lehetett, ezt a napokban át kell beszélnünk a srácokkal.”

Michael Oenning (Újpest): ,,Nagyon büszke vagyok a csapatra. Tisztában vagyok vele, hogy nem volt könnyű számukra ez a találkozó. Jól kezdtünk, szervezetten és jól játszottunk az első félidőben, nekünk pedig nem sikerült egyenlítenünk az első negyvenöt percben. Idő kellett, hogy visszatérjünk a játékba, a félidőben azt mondtam nekik, hogy vállaljanak több kockázatot, higgyenek magukban és koncentráljanak, hiszen nagyon fontosak a pontok most számunkra. Úgy fest ezt megértették és nagyon hamar jött is az első találat, amit remek ütemben már követett egy második is, míg végül a “hab a tortán” a harmadik gól volt, Szakálytól. Örülök ennek a győzelemnek, hiszen láthatjuk, hogy a ligában igen komoly körbeverések vannak, így minden pontra nagy szükségünk van. Nagyon értékes ez a 3 pont számunkra.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC