nb1.hu

Böde parádézott; Dárdai utódját keresi a Hertha?

Visszatért Debrecenbe a Loki egykori védője.

A PAKS KÖZLEMÉNYE:

"Klubunk nagy örömmel vállalta a Bonyhád VLC invitálását pályaavató rendezvényükre. A teljes mértékben megújult városi sportpálya átadó ünnepségére 2021. szeptember 7-én került sor.

A díszes esemény zárásaként pedig edzőmérkőzést játszottunk a megye I-es csapattal. A létesítmény nemcsak futballpálya, igazi atlétikai központ is lett. A professzionális, rekortán futópályán túl több távolugró és magasugró szekció, illetve két súlylökő kör is kialakításra került. 
 
A rendezvény nagy érdeklődés mellett már kora délután kezdetét vette. A több mint háromszáz fős, új főoldali lelátó gyorsan meg is telt nézőkkel, persze a pályát körülvevő korlátokon is szinte végig könyököltek az érdeklődők. Az ilyenkor szokásos köszöntő beszédeket Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Süli János miniszter, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere tartották. A hivatalos szekció után Pataky Attila, az EDDA frontembere fokozta tovább a kiváló hangulatot. A pálya nemzeti színű szalagja rendhagyó módon került „átvágásra”. A négyszer százas All Star futás végén a célvonalon befutók szakították át a trikolor szalagot. Városi Roland, az AC Bonyhád atlétája, Köllő Roland, a Sportcentrum igazgatója, Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke és Potápi Árpád János államtitkár is a mezőnyt alkotta. 

Közvetlenül a gálamérkőzés előtt még Aradi András evangélikus esperes és Mészáros Zoltán református lelkipásztor áldotta meg a létesítményt. Végül 17:30-as kezdettel már a csapatoké volt a főszerep. 
 
Bár a hazaiak próbálták nagy lendülettel elkezdeni a találkozót, a három osztálynyi különbség rögtön érződött. Böde révén pedig már a kilencedik percben megszereztük a vezetést, aztán ikonunk a tizenhetedik játékminutumban is bevette a hazaiak kapuját. A BVLC bő fél óra elteltével jutott el először a kapunk előterébe, de Rácz – kevés tennivalója ellenére is – nagyszerűen élt a játékkal, és egy tiszta, közeli hazai fejest hárított bravúrral. Tíz perccel a szünet előtt a piros-fehérek még egyszer veszélyeztettek a bal oldalról, a labda azonban nem jutott át a gólvonalunkon. Tizenhármasunk a harminchetedik és a negyvenegyedik percben is betalált, majd közvetlenül a szünet előtt Sajbán is eredményes tudott lenni. 
 
A félidőben a szervezők egy női és egy férfi százméteres síkfutással tartották fenn a kilátogató majd' ezres tömeg érdeklődését.
 
A második játékrész kiegyenlítettebb játékkal kezdődött, kicsit a pálya is szétszakadt. A ötvenhatodik percben a hazaiak csapatkapitánya, Pap szépített. Ezt követően mindkét oldalon adódtak kisebb helyzetek, majd a hatvanhatodik percben Pesti robogott el mindenkit megelőzve a bal oldalon, beadásából Pethő szerzett gólt. Két perccel később Lenzsér tekert középre a jobb szélről, Ádám pedig köszönte, és megszerezte hetedik találatunkat is. Tíz perccel később Pethő passza után ismét szakállas csatárunk szerzett újabb találatot. Egy perc múlva Balogh-Pesti összjáték után előbbi talált a hálóba. Alig telt el két perc, egy labdaszerzést követően Balogh indította ziccerbe Pestit, aki tizennégy méterről, a hazai kapus mellett elgurítva szerzett gólt. A végére teljesen kinyílt az olló, Pethő találatával öt perccel a hármas sípszó után már 11-1-et mutatott az eredményjelző. Fiatal csatárunk harmadik gólját labdaszerzés után, tizenhat méterről tekerte a kapu sarkába. A végeredményt Ádám állította be a nyolcvannyolcadik percben, aki teljesen üresen maradt középen, a kaputól öt méterre nem hibázott.
 
Köszönjük a meghívást! Kívánjuk, hogy minél többen, rendszeresen és egészségben használják eme csodás létesítményt. Minden jót, Bonyhád VLC!"

Felkészülési mérkőzés – bonyhádi pályaavató
Bonyhád VLC – PAKSI FC 1 – 13 (0 – 5) 
Bonyhád, 1000 néző. Vezette:
Szommer Attila, asszisztensek: Szabó Péter, Álló Tibor 
Bonyhád VLC 
Kezdők:
Szabó, Jerabek, Szlama, Máté, Sásdi, Ágics, Kvanduk, Pap, Sebestyén N., Pfaff, Szőts 
Cserék: Schleinig, Preininger, Kósa, Szentes, Győrfi, Sebestyén Sz., Boros 
PAKSI FC 
Kezdők:
Rácz, Lorentz, Szélpál, Süvöltös, Böde, Bognár, Sajbán, Papp, Medgyes, Szabó B., Nagy R. 
Második félidő: Simon B., Kinyik, Balogh, Pesti, Szekszárdi, Ádám, Gyurkits, Kesztyűs, Windecker, Lenzsér, Pető 
 Gólszerzők: Pap (56’), ill. Böde (9’, 17’, 37’, 41’), Sajbán (45’), Pethő (66’, 85’, 87’), Ádám (69’, 79’, 88’), Balogh (80’), Pesti (82’)

A DVSC INTERJÚJA:

"Szép emlékei vannak a Lokiról csapatunk egykori horvát védőjének.

Debrecenben töltötte az elmúlt hétvégét a DVSC labdarúgócsapatának egykori remek védője, Dajan Simac, aki három esztendőt húzott le piros-fehér szerelésben a 2010-es évek elején. A 39 esztendős korábbi futballista jó szívvel emlékszik vissza a cívisvárosban eltöltött szezonokra, ami nem is csoda, hisz alapember volt, 85 tétmérkőzésen (NB I, Magyar Kupa, Bajnokok Ligája, Európa-liga) 6 gól és 1 gólpassz fűződik a nevéhez. A Lokival egy bajnokságot és két kupát nyert Dajan Simaccal beszélgettünk, aki szép emlékekkel gazdagodott nálunk.

– Mi járatban voltál Debrecenben az elmúlt hétvégén?

– Elsősorban a főváros volt a Magyarországra való utazásom célpontja, ahol a Budapest Honvéd és az MTK akadémiáján jártam, ugyanis van egy saját ügynökségem. Amerikától kezdve Európán át egészen Afrikáig igyekszem keresni a tehetséges játékosokat, ebből állnak a mindennapjaim. Hétvégén volt egy kis időm a pihenésre, így a Hajdúságba is ellátogattam és a Nagyerdei Stadionban tekintettem meg a Katar-Portugália felkészülési meccset. Sok barátom van Debrecenben, most volt alkalmam találkozni velük is.

– Hogyan tekintesz vissza a DVSC-ben eltöltött három évre?

– Csodálatos élmény volt. Nagyszerű időszakot töltöttem a cívisvárosban, utólag bánom, hogy 2013-ban elhagytam a klubot. Fantasztikus meccseket játszottunk az Oláh Gábor utcai stadionban, ahol rendre telt ház előtt léptünk pályára. A csapattársaim közül szinte mindenkire barátként tekintettem, de nem titok, hogy Nenad Novakovic-csal ápoltam a legjobb viszonyt, sőt, azóta is a legjobb barátom. Jelenleg ő a görögországi éttermében dolgozik, én pedig Horvátországban élek a feleségemmel és két fiammal, de mindennapos kapcsolatban vagyunk. Az biztos, hogy fantasztikus csapatunk volt akkoriban. Ki kell emelnem Adamo Coulibaly-t, aki szerintem az NB I .legjobb játékosa volt azokban az években. Talán neki köszönhetőek azok az eredmények, amelyeket elértünk, de az egész társaság nagyon egyben volt. Emellett a védelem is rendkívül jól működött, Mészáros Norbival, Korhut Misivel és Nagy Zolival szinte hétfőtől péntekig együtt készültünk, így a meccseken nagyon jól megértettük egymást.

– Azóta is követed a csapat szereplését?

– Amióta eligazoltam, figyelem a gárdát. Boldog vagyok, hogy egy év másodosztályú szerpelés után ismét a legjobbak között szerepel a Loki, amelyet elég erősnek érzek az élvonalban való maradáshoz. Véleményen szerint jó a fiatal és idősebb, rutinosabb játékosok eloszlása a keretben, Dzsudzsák Balázs pedig egy rendkívül fontos láncszeme ennek a társaságnak. Nagyon örültem, amikor visszatért a nevelőegyesületébe.

Dajan Simac végezetül a Loki-szurkolóknak is üzent. – A saját bőrömön is megtapasztaltam, milyen érzés volt az Oláh Gábor utcai stadionban futballozni DVSC-játékosként. Most van egy gyönyörű létesítménye a gárdának, így kissé szomorú vagyok, hogy manapság kevesebben járnak a meccsekre. Ettől függetlenül bízom benne, hogy nő a szurkolók száma, mert tényleg megérdemli a csapat. Egy biztos, türelmesnek kell lenni. Idő kell a gárdának, de bízom benne, hogy idén meglesz a bennmaradás, és a DVSC idővel ismét a bajnoki címért fog harcolni."

HERTHA:

Dárdai Pál és Fredi Bobic viszonya nem felhőtlen – erről az nso.hu számol be.

Állítólag a Hertha magyar edzője nem volt megelégedve a csapat nyári játékosmozgásával. Tizennégy futballista távozott a berlini klubtól, ezzel szemben csupán nyolcan érkeztek. 

A Hertha sportigazgatója, Fredi Bobic másfajta taktikát várna el a csapattól. Bobic úgy hírlik, hogy magasabban presszingelő Herthának örülne.

A cikk azzal zárul, hogy állítólag Dárdai Pál helyét Florian Kohfeldt veheti át. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC