Böde jellemezte Rebrovot

Gyomorideget próbál leplezni a csatár.

Forrás:

Böde Dániel elárulta, van már benne drukk korábbi csapata, a Ferencváros elleni szombati bajnoki előtt, s bár rengeteg szép emlék köti a fővárosi zöld-fehérekhez, gólt szeretne szerezni és abban bízik, ha megtalálja a góllövő cipőjét, talán újra kitárul előtte a válogatott kapuja.

 

A csatár 2012 nyarán éppen az atomvárosiaktól igazolt az FTC-hez, és saját bevallása szerint az elején picit el volt veszve a fővárosban, s az első ferencvárosi gólja sem jött azonnal.

 

 

„Az első öt fordulóban nem szereztem gólt a Fradiban, a hatodikban viszont sikerült, most ugyanez a helyzet itt Pakson is, bízom benne, hogy most sikerül betalálnom” – mondta huncut mosollyal az arcán a csatár az M4 Sportnak.

 

 

„Amikor megvolt az első ferencvárosi gól, utána megnyugodtam és jött a többi, szépen lassan elfogadott mindenki. Meg akartam mutatni, hogy ki vagyok, de soha senkire nem akartam hasonlítani, meg sem fordult a fejemben, hogy én legyek az új Albert Flórián.”

 

Bödét végül nemhogy elfogadták a drukkerek, egyenesen közönségkedvenc lett az Üllői úton, ahol gólkirály és az év játékosa is lett, de a csapatsikerekből is kijutott neki, kétszer bajnok, háromszor Magyar Kupa-győztes lett a Fradival.

 

„Hét év alatt rengeteg élményem volt a szurkolókkal. Az utolsó pár hét, mikor a Fradiból távoztam, az olyan élmény volt, hogy mindenkinek azt kívánom, éljen át hasonlót, mert ezért tényleg érdemes elkezdeni focizni. Nem sok játékosnak adatik meg, hogy a Ferencváros mezét felhúzhassa, meg az sem, hogy a tábor így szeresse.”

 

Most azonban nem tagadja, ha liftező gyomorral is, de arra készül, hogy elszomorítsa korábbi csapattársait, a Ferencváros-híveket, no meg a vezetőedzőt.

 

 

„Szerhij Rebrov egy kiváló edző, a profizmus jellemzi, sokat tanulhatnak tőle a játékosok, de most ellenfélként találkozunk, s bízom benne, most én tudok majd neki újat mutatni a pályán. Már van bennem egy kis gyomorideg, amit próbálok leplezni, de ahogy közelebb lesz a meccs, biztos úgy nő majd bennem ez a drukk.”

 

 

A csatár is éhes a gólra, s szeretne újra jó teljesítményt nyújtani, mert nem tett még le róla, hogy újra pályára léphessen a nemzeti csapatban.

 

 

„Mindig is célom volt, hogy válogatott legyek. Most 32 éves vagyok, s bízom benne, hogy ha megtalálom a góllövő cipőmet és olyan teljesítményt nyújtok, akkor újra felhúzhatom a nemzeti mezt.”

Legfrissebb híreink