nb1.hu

Bobál Gergely: Azért küzdök, hogy több esélyt kapjak a bizonyításra

Nehéz időszak áll mögötte.

Nehéz időszak mögötte és bizonytalan jövő előtte. Így lehetne jellemezni a Mezőkövesd játékosának Bobál Gergelynek a helyzetét. A Portugáliából a Vasasba hazatérő labdarúgónak, az NB II után az élvonalban mindössze egy mérkőzés jutott. Kuttor Attila nem számolt vele, így kölcsönben Mezőkövesdre került, ahol újra testvérével együtt játszhat. Öröm az ürömben, hogy nem sokkal később menesztették Kuttort a Vasastól, aki éppen Mezőkövesdre került, így a Kuttor-Bobál duó újra “összeállt”. Bobál újfent kegyvesztett lett, de a Nemzeti Sportnak elárulta, nem adja, fel és azért dolgozik, hogy több lehetőséget kapjon. 

“Supka Attila távozása után Kuttor Attilát nevezték ki, de különösebben nem foglalkoztam vele, inkább a munkára koncentráltam. Október végén, a Kisvárda elleni hazai bajnokin csereként beállva egyenlítő gólt fejeltem, így szereztünk egy pontot. Sajnos sem előtte, sem utána nem játszottam sokat, de nem adom fel, azért küzdök, hogy több esélyt kapjak a bizonyításra” – mondta a lapnak a 27 éves támadó. Majd hozzátette: Nehéz hónapok állnak előttünk, annyira szoros a verseny, hogy néhány forduló után nagyot fordulhat a világ. A klub vezetői nyilván próbálják megerősíteni a keretet, bízom benne, hogy mielőbb kiharcoljuk a bennmaradást – rendkívül motivál, hogy gólokkal, gólpasszokkal én is sokat tegyek érte. 

A Mezőkövesd a napokban felkészülési mérkőzésen 5-3-ra legyőzte a szlovák másodosztályú FC Komárno együttesét. A találkozón Bobál Gergely is eredményes volt. 
 
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC