BL-ben is játszott a Lokival, most visszatért Debrecenbe

 

Luis Ramos szerződést kötött a harmadosztályú DEAC csapatával. A hondurasi futballisa a Bajnokok Ligájában is szerepelt a Lokival - írja a dehir.hu. 

 

A 32 éves hondurasi középpályás hazája mellett játszott a szlovák élvonalban is, majd 2009-ben Debrecenbe igazolt. Cívisvárosi évei alatt kétszer nyert magyar bajnoki címet, kétszer Magyar Kupát-, egyszer pedig elhódította a Ligakupát. Részese volt a Loki menetelésének a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában is, emellett szerepelt hazája válogatottjában. 

 

Máté Péter és Spitzmüller István után újabb, nemzetközi rutinnal is rendelkező középpályás segíti tehát tavasszal a DEAC-ot céljai elérésében. Ez nem más, mint az NB III-as tagság meghosszabbítása. Luis Ramos az idei első tétmérkőzésen már be is mutatkozhat. Az alaposan megerősített együttes szombaton 14 óra 30-tól az ESMTK-t fogadja a Dóczy utcai sporttelepen.

Elkésett a Honvéd csatára, kikerült a kezdőből, bűnhődhet - NB1.hu

Elkésett a Honvéd csatára, kikerült a kezdőből, bűnhődhet

Legfrisebb híreink