nb1.hu

BL: a Fradi-edző a húzóember pótlásáról beszélt, a Young Boys trénere az FTC-t dicsérte

Óriási siker kapujában az osztrák szakember is.

Peter Stöger vezetőedző szerint kedden a Young Boys ellen olyan Ferencváros lép pályára, amely készen áll a küzdelemre, hogy sorozatban másodszor is a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében szerepeljen.

"Ha nem marad ki a 11-es, akkor 2-1-ről emberelőnyben teljesen más mérkőzés lehetett volna. Ha innen nézzük, valóban elszalasztott lehetőség volt, de profi futballistaként ezen túl kell lendülni főleg úgy, hogy itt a második esélyünk, amelyet Boli szépítő találata teremtett meg" – beszélt a hétfői sajtótájékoztatón az osztrák tréner az első mérkőzésről, amelyen 70 percet emberelőnyben futballozva 3-2-es vereséget szenvedett a csapata. "Megpróbáltunk tanulni a hibákból, az ellenfél játékosai jól mozognak a védők mögé, de mindhárom gólt a 16-oson kívülről szerezték, így a büntetőterületen kívül is jól kell védekezni".
    
Stöger arról is beszélt, hogy az elmúlt hetek intenzitása miatt halasztották el a múlt hétvégi bajnoki meccset az OTP Bank Ligában, ugyanis ez a BL-selejtező az egész magyar futball számára fontos. A szakember szerint a felszabadult időt kiválóan fel tudták használni a svájci rivális kielemzésére, illetve regenerálódásra. Megjegyezte, ennek a körnek a fontosságát jól mutatja, hogy a Young Boys is elhalasztotta a maga bajnokiját.
    
"Fizikálisan készen állunk a hosszabbításra is, a mai edzésen pedig gyakoroljuk a 11-eseket is, de elég régóta dolgozom a szakmában ahhoz, hogy tudjam, a mérkőzésen teljesen más rúgni" – jelentette ki Stöger, aki szerint veszélyt nem, csakis előnyt és plusz motivációt jelent a Ferencváros számára, hogy telt ház előtt léphet pályára a Groupama Arénában.
    
Stöger saját pályafutása szempontjából is óriási sikernek tartaná a BL-csoportkör elérését, mert mint megjegyezte, "nem sok osztrák edzőről mondható el, hogy BL-csoportkörös csapatot irányított", ugyanakkor visszatérve saját karrierjére, a Köln élvonalba jutását is komoly eredménynek tartja.
    

 

"Sok felállásban tudunk játszani, Haratin helyére pedig legalább két helyettest is tudnék említeni" – fogalmazott az eltiltás miatt hiányzó középpályásról Stöger, aki a Bernben duplázó Franck Bolival kapcsolatban azt jegyezte meg, hogy nagyszerűen reagált arra, amikor két-három hete probléma volt a hozzáállásával, s emiatt kitette a keretből, mert azóta remekül teljesít az edzéseken és a pályán egyaránt.
    

 

David Wagner, a Young Boys mestere jónak látja a csapata esélyeit és a futballisták edzésmunkáját is megfelelőnek találta az elmúlt egy hétben, így meggyőző teljesítményt vár az együttestől.
    
"Legfontosabb az volt, hogy elkerüljük a sérülést. De természetesen az is jó, hogy az idény rajtja óta most először volt öt napunk egyhuzamban meccs nélkül" – indokolta a szakember a hétvégi bajnoki találkozó elhalasztását.
    
Wagner szerint a Ferencváros egy jó csapat, amely képes gólerős futballra, ezért csakis százszázalékos koncentrációval lehet legyőzni. Megjegyezte, a zöld-fehérek arénája jó atmoszférájú stadion, ami akár hatással lehet a mérkőzésre is, de számukra az a legfontosabb, hogy saját játékukat játsszák.
    
A Ferencváros-Young Boys mérkőzés kedden 21 órakor kezdődik a Groupama Arénában. A párharc győztese a BL 32 csapatos főtábláján, míg a vesztese az Európa-liga ugyancsak 32 együttest számláló csoportkörében szerepelhet ősszel. Az FTC siker esetén az első magyar csapat lenne, amely két egymást követő idényben is a BL főtáblájára jutna.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC