Bizonytalan lett Nagy Dominik helyzete Görögországban

Két opció lehetséges a nyártól.

Forrás:

Fokozatosan került a perifériára Nagy Dominik az ősszel a Legia Warszavánál, így egyáltalán nem volt meglepetés, hogy a télen távozott a klubtól. Igaz, csak kölcsönbe, de a 20-szoros görög bajnok Panathinaikosz gárdájához került.

Nagy élt a lehetőséggel, mert fokozatosan egyre többet és egyre jobban játszott. Eddig összesen 8 bajnokin és 2 kupameccsen lépett pályára, több görög elemező is azt állította, hogy a megszerzésével a Pana hatalmasat húzott.

A lengyel és a görög klub között egyébként olyan megállapodás köttetett, melynek értelmében nyáron, a kölcsönszerződés lejárta után, a Panának opciója van a magyar válogatott megvásárlására. Az átigazolási díja 700 ezer euró, ám görög sajtóhírek szerint ezt az összeget a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági helyzet miatt a Panathinaikosz nem tudja majd kifizetni, mint ahogyan a többi kölcsönjátékosa esetében sem tudja teljesíteni a hasonló elv mentén megköttetett megállapodásokat.

Ebben az esetben két dolog lehetséges, vagy visszakerül Nagy Dominik Varsóba (aztán ott vagy marad, vagy máshová távozik – ezek almegoldások), vagy marad a Panánál úgy, hogy a görögöknek nem kell érte fizetni.
 

Legfrissebb híreink