nb1.hu

Betartották, amit a mester kért – Így értékelt a Vidi-csatár

Felcsút – Célba találtak a félidei intelmek.

Mint ismert, hátrányból fordítva nyert 3-1-re a Videoton a Haladás ellen vasárnap Felcsúton, az NB I 8. fordulójában. A találkozó után Marko Scsepovics elmondta, mi volt a fordulópont és mit kért a szünetben Marko Nikolics vezetőedző.

 

„Nehéz meccsre számítottunk, és ez be is jött, de ehhez az is kellett, hogy gyengén futballoztunk az első 45 percben. Úgy gondolom, a találkozó egyik fordulópontja az volt, hogy a Haladás kihagyta a büntetőt. Ha azt értékesítik, és 2-0-ra vezetnek, sokkal nehezebb helyzetbe kerültünk volna” – nyilatkozta a Vidi honlapjának a szerb támadó. –  A szünetben azt kérte tőlünk Marko Nikolics, hogy a gólszerzés érdekében kockáztassunk egy kicsit többet, mert ezt a meccset a hátrányunk ellenére meg tudjuk nyerni. Helyezzük nagyobb nyomás alá ellenfelünket, támadjuk le őket keményebben, több rövid passzal tartsuk minél tovább magunknál a labdát, kapu előtt pedig legyünk határozottak. A második félidőben már úgy játszottunk, ahogy az elvárható tőlünk, és végül sikerült kétgólos győzelmet szereznünk. Számomra külön öröm, hogy a meccs végén én is eredményes tudtam lenni – közölte Scsepovics.

 

Győzelmével továbbra is első, s a második helyezett Honvéd előtt öt ponttal vezeti a tabellát a Videoton. 

 

Csertői: Közröhej volt a kiállítás – NB1.hu

Az utolsó pillanatokban bukott pontokat a PSE

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC