nb1.hu

Beszámolók az NB I-es csapatok pénteki felkészülési mérkőzéseiről

Budapest – Torghelle betalált, az Újpest ikszelt, Urbányi István 11 gólos meccsen debütált.

Péntek este három NB I-es csapat játszott felkészülési mérkőzést.

 

Az MTK a BKV előre pályán fogadta a szlovák MFK Zemplin Michalovce gárdáját. A 30. percben Kanta kényszerítőzött Torghellével, aki az akció végén látványos mozdulattal emelte át a kapuson a labdát, ezzel megszerezve a vezetést az MTK-nak (1-0). Az 59. percben Vadnai emelte át a védők lába felett a labdát, amire Szatmári Lóránd érkezett, majd higgadtan a védők között kilőtte a rövid alsót (2-0). Az utolsó fél órában az eredmény nem változott, így a kék-fehérek magabiztos győzelmet arattak.

 

Felkészülési mérkőzés

 

MTK Budapest- MFK Zemplin Michalovce 2-0

G: Torghelle (30.), Szatmári L. (59.)

 

MTK: Hegedüs – Poór, Grgics, Baki, Vadnai – Vass, Kanta, Szatmári, Gera – Torghelle, Nikacs. Cserék: Demjén, Vukmir, Borbély, Jakab, Talabér, Szatmári I., Deutsch, Katona, Schrammel. Vezetőedző: Teodoru Vaszilisz

 

 

 

Az Újpest az orosz bajnokság második helyén végző FK Rostow ellen lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését az ausztriai edzőtáborban. Az összecsapás 2-2-s döntetlent hozott. A lila-fehérek góljait Enis Bardhi és Nemanja Andrics szerezték.  

 

Felkészülési mérkőzés

 

Újpest FC – FK Rostow 2-2

G: Bardhi, Andrics ill. Doumbia, Poloz

 

 

Újpest: Banai – Nagy T., Pávkovics, Kecskés, Mohl – Sankovic, Diarra, Andric, Gere, Bardhi – Angelov. Cserék: Kovács, Knap, Kalitov, Windecker, Virág, Szűcs, Nagy G., Starikov, Balázs, Tóth, Cseke, Lázok, Fék

 

 

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését az NB II bajnoka, a Gyirmót FC Győr. Az új vezetőedző, Urbányi István tizenegy gólos győzelemmel mutatkozott be a kispadon a Bőny elleni összecsapáson.

 

Felkészülési mérkőzés

 

Bőnyi SE-Gyirmót FC Győr 0-11

G: Deli M. 2, Szegi 2, Paku 2, Madarász M., Présinger, Nagy P., Gyurján B., Farkas Z.

 

Gyirmót: Bukrán E. – Nagy S. (Füleki), Szekeres A. (Molnár M.), Lengyel D. , Présinger – Madarász M., Paku, Nagy P. – Szegi (Gyurján B.), Deli M., Beliczky (Farkas Z.). Vezetőedző: Urbányi István

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC