nb1.hu

Marseille – A játékosok még nem nézik, kik lehetnek a lehetséges ellenfelek.

A válogatott négy pontjával ugyan matematikailag még nem jutott tovább csoportjából a franciaországi Európa-bajnokságon, de erre jó esélye van, ennek ellenére Guzmics Richárd szerint a játékosok még nem nézik, kik lehetnek a lehetséges ellenfelek.

 

    "A portugálok elleni meccstől függ, hányadik helyen végzünk a csoportban, így nincs értelme nézegetni a lehetséges ellenfeleket. Jelenleg csakis a következő meccs számít, arra koncentrálunk" – mondta az Izland elleni 1-1-es döntetlent követő vasárnapi sajtótájékoztatón a Wisla Krakow védője, aki hozzátette, álomszerű, hogy a csoport élén állnak két fordulót követően, mert ezt senki nem gondolta volna, de nem szeretnének felébredni ebből az álomból.

    Guzmics a szurkolókról is beszélt, úgy vélte, magyar várost csináltak Marseille-ből, és hatalmas motivációt adott nekik, hogy 20-25 ezren voltak a lelátón. Kiemelte, nem tudja elképzelni, hogy bármi probléma lett volna velük a városban vagy a stadionban, de ha mégis, akkor arra kéri a drukkereket, hogy ne essenek túlzásba és sportszerűen szurkoljanak.

    "Nagyon fontos döntetlen volt. A szünetben azt kérte Bernd Storck szövetségi kapitány, hogy egygólos hátrányunk ellenére játsszuk tovább a saját futballunkat. A második félidőben komoly nyomást gyakoroltunk az ellenfélre, és sikerült egyenlíteni, így győzelemmel ér fel ez a döntetlen" – mondta Guzmics, aki elárulta, vasárnap családi nap lesz a válogatottnál, melynek keretében mindenki jó pár órát tölthet a szeretteivel, ami egy plusz töltést adhat a játékosoknak.

    A portugálokról szólva azt mondta, a soron következő rivális klasszis játékosokból áll, így nem hiszi, hogy idegesek lesznek majd, és tudják mi kell nekik a továbbjutáshoz – csakhogy ehhez a magyaroknak is lesz egy-két szavuk.

    Korhut Mihály úgy vélte, Cristiano Ronaldo olyan világklasszis, akiből ugyan fel lehet készülni, de ő mindig képes váratlan megoldásokra. Hozzátette, nem lehet csakis egy emberből felkészülni, hanem az egész csapatból kell.

    A debreceni védő elárulta, Storck kiválóan motiválja őket, minden játékos kapott egy félperces üzenetet valamely családtagjától, amelyet ő személy szerint mindennap megnéz. Hangsúlyozta, a német szakember nemcsak videókon keresztül tudja remekül motiválni őket, hanem szavakkal is.

    "Éjjel egy óra után értünk haza, aztán vacsoráztunk és megbeszélés is volt, de ünneplés nem. Nekünk pedig korán kellett kelnünk, de éppen azt beszéltük, hogy szívesen jövünk, ha kell, akár a döntőig minden nap" – idézte fel Korhut a hazautat, amelyről elmondták, hogy az autópálya fizetőkapuinál a buszt észrevevő magyarok az autójukban kipattanva énekeltek és lobogtatták zászlóikat.

    Korhut szerint nagyon kellett már a magyar futballnak, hogy kijusson egy nagy tornára, és egy álom megvalósulása lenne, ha tovább is jutnának. A portugálokról úgy nyilatkozott, mivel eddig csak két pontot gyűjtöttek, így nekik nyerniük kell a továbbjutáshoz, ezért arra számít, hogy a rivális nekiesik a magyar csapatnak.

    "Ez esélyt kínálhat nekünk a gólszerzésre. Ausztriának kettőt, Izlandnak egy gólt rúgtunk, Portugáliának rúgjunk hármat! Nem olyan csapat a portugál, amelyiknek nem lehet betalálni" – mondta viccelődve Korhut, aki Ronaldóra is kitért, szerinte a hosszú klubszezon után kissé fáradtabb és pontatlanabb, s abban reménykedik, hogy az Eb-n lejátszott újabb két találkozó után még fáradtabb lesz, és még többször hibázik helyzetben.

Minden egyes pont megszerzése egy apró álom megvalósulása a franciaországi Európa-bajnokságon a magyar labdarúgó-válogatott számára Bernd Storck szövetségi kapitány szerint.

 

 

    "Minden pont olyan, mint egy álom, és nekünk már négy van. Ha valaki ezt mondja nekem a torna előtt, nem hiszem el" – nyilatkozta német újságíróknak a szakvezető, aki hozzátette, a csapat rendkívül keményen dolgozott a felkészülés során, és nagyon sokat fejlődött a két ausztriai edzőtáborban.

    Külön kiemelte, nagyon fontos volt számára, hogy olyan erős ellenfelekkel találkozzanak az Eb előtt, mint Horvátország, az Afrika-bajnok Elefántcsontpart vagy a világbajnok Németország.

    "Különösen a gelsenkircheni találkozó volt fontos. A futballistáim 60 ezer szurkoló előtt játszhattak, így sok tapasztalattal gazdagodtak, ezáltal már nem volt újdonság, hogy ilyen nagy tömeg előtt léptek pályára, mint ami az Eb-n is várt rájuk" – fogalmazott Storck.

    A 23 fős keretét kiegyensúlyozottnak nevezte és megjegyezte, minden egyes játékosa megérdemli, hogy ott legyen a kontinensviadalon és lehetőséghez jusson. Szerinte Magyarországon a "múlt árnyéka hatalmas", de meg kell adni a lehetőséget a mostani generációnak, mert kiérdemelte ezt. Hangsúlyozta, sok tehetséges futballista van Magyarországon, de dolgozni kell velük, és lehetőséget adni nekik a játékra.

    "Vasárnap családi napot tartunk, a reggeli edzés után a labdarúgók szerettei bejöhetnek a táborunkba, és szabadfoglalkozás lesz mindenki számára. De hétfőtől már Portugáliára koncentrálunk. Ez az Európa-bajnokság, és nem turistaként vagyunk itt, majd a torna után elmehetnek vakációra a játékosok" – mondta a közeli jövővel kapcsolatban Storck.

    A 44 év után ismét Eb-résztvevő magyar válogatott matematikailag még nem jutott tovább, de négy pontjával vezeti az F csoportot a második forduló után és harmadiknál rosszabb már nem lehet a kvartettben. Az utolsó körben jövő hét szerdán 18 órától Portugáliával találkozik Lyonban. A hat négyesből az első két helyezetten túl a négy legjobb harmadik is nyolcaddöntőbe jut.

(MTI)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC