nb1.hu

Berecz Zsombor meghosszabbította szerződését a Vasassal

Budapest – Vancsa Miklós gólokat, gólpasszokat vár a 20 éves játékostól.

Berecz Zsombor meghosszabbította szerződését a Vasassal. A 20 éves játékos 2018 nyaráig az angyalföldiek játékosa – írja a klub honlapja.

 

– Mindig öröm számomra, ha egy fiatal tehetséges játékossal sikerül szerződést hosszabbítani – mondta Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója a szerződés meghosszabbítása után. – Ám különösen boldogsággal tölt el, ha ez egy Vasas nevelésű játékos. Berecz Zsombor, Ádám Martinnal és Vida Mátéval együtt a Vasas emblematikus és immáron meghatározó – utánpótlásunkban nevelkedett – játékosa, akikre büszkék lehetünk. Aktív pályafutásom során én is azon a poszton játszottam, mint Zsombi, így érthető módon különös figyelemmel kísérem fiatal játékosunkat a pályán. Nagyon bízom abban, hogy a most következő bajnoki idény igazi áttörés lesz a számára. Bátor, kiegyensúlyozottabb jó játékot, gólokat és gólpasszokat várunk tőle.

 

– Örülök, hogy sikerült megállapodnunk. Boldog vagyok, hogy továbbra is a nevelő egyesületemben focizhatok, ez nagyon sokat jelent számomra. Remélem, sikerekben gazdag évek elé nézek – mondta Berecz Zsombor a szerződés aláírása után.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC