nb1.hu

Bemutatjuk a Fradi-játékost, aki az Újpest "vesztét" okozta – videó

Jókor szerezte meg első gólját az NB I-ben.

Az Újpest sem tudta feltartóztatni az eddig remekül szereplő Mezőkövesdet. Kuttor Attila csapata 2-1-es győzelmet aratott a lila-fehérek ellen. A kövesdiek Berecz góljával szerezték meg a vezetést az első félidő végén. A 89. percben Silye Erik is túljárt Banai Dávid eszén. A fővárosiak erejéből csupán szépítésre futotta, Koszta a 93. minutumban köszönt be. A Kövesd jelenleg a második helyen áll a táblázaton, Kuttoréknál csak a MOL Fehérvár gyűjtött több pontot. Érdekesség, hogy a Mezőkövesd eddig veretlen idegenben. 

Fentebb már említettük, hogy Silye Eriknek nem csak a győzelem miatt marad emlékezetes a szombati bajnoki. A hlsz.hu statisztikái szerint a 23 éves futballista eddig 24 mérkőzésen lépett pályára a legmagasabb osztályban, első gólját a legutóbbi fellépésén szerezte. Silye egy kontratámadás végén a tizenhatos közeléből lőtt a bal alsó sarokba. Íme a találat, amely gyakorlatilag megpecsételte az Újpest sorsát:

Az orosházi születésű Silye karrierje Békéscsabán kezdődött, majd 17 éves korában a Ferencvároshoz került. Silye a zöld-fehérek tartalékcsapatával a 2015/16-os szezon  végén bajnoki címet szerzett az NB III Nyugati csoportjában. Ezt követően a Soroksárhoz került, ahol két szezont húzott le a másodosztályban. Első idényében egyszer köszönt be, majd a következő pontvadászatot három találattal zárta. Silye 2018-ban újabb lépcsőfokot mászott meg, ugyanis a Mezőkövesd vezetőinek a tenyerébe csapott. A legutóbbi bajnokságban 1289 percet töltött a pályán az NB I-ben, míg idén eddig négy összecsapáson szavaztak neki bizalmat. Újpesten csereként jutott szóhoz, de a néhány minutumot góllal hálálta meg. A futballista játékjogát egyébként továbbra is az FTC birtokolja. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC