nb1.hu

Belgiumban is úgy tudják, hogy eladják az Újpestet – részletek

Megbukott a piramis, mást akar az apa és a fia.

Az nb1.hu két napja jelezte (újabb vevőjelöltet említve), hogy egyre biztosabb az Újpest eladása. Erről egyébként a tulajdonos Roderick Duchatelet 3 éve tárgyal folyamatosan és ezt maga ismerte el.

Az M4 Sport Átigazolás című műsorában is téma volt tegnap a lila-fehérek sorsa.

Újra az Újpest eladásáról beszélnek – NB1.hu

Forrás: A szurkolók olyanok, hogy nem elégszenek meg azzal, amit a hivatalos csatornákon keresztül kommunikálnak vagy éppen nem kommunikálnak feléjük a kluboktól. Ráadásul, mindent tudnak a csapatukról – és ezt most már 21 éve az nb1.hu is pontosan tudja.

„A Duchatelet-féle üzletpolitika nem működik. Azért vásároltak klubokat Európa-szerte, hogy létrehozzanak egy olyan piramisrendszert, amelyet a Pozzo-család épített az Udinesével, a Granadával, illetve a Watforddal. De ez nem így működik, saját klubjai nem hoztak sikereket” – nyilatkozta belga Le Soir című lap szakírója, Stephane Vande Velde az M4 Sport műsorának.

„Roland Duchatelet Belgiumban nem lehetett boldog, mert a szurkolók nem szerették őt. A rá nehezedő nyomás miatt végül eladta a klubot (Standard Liége). Ez volt az első igazi kudarca. Később a többi klubnál is ugyanez a helyzet alakult ki. Duchatelet szerette volna az angol Charltont feljuttatni a Premier League-be, ehelyett visszaestek a harmadosztályba. Onnantól új befektetők érkezését várta a csapat felvásárlása ügyében, de csak két évvel később, decemberben tudta eladni tulajdonjogát. A spanyol Alcorcón is hasonló sorsra jutott tavaly nyáron. A következő lépése az lesz, hogy megváljon a német Carl Zeiss Jenától és az Újpesttől, hiszen már csak ennek a két klubnak a tulajdonosa. Azonban egyik csapat sem százszázalékban az ő tulajdona, hanem részben fiáé, Roderické, aki viszont folytatná a család munkáját, Roland viszont nem akarja ezt.” 

„A Jena a német harmadosztály utolsó helyén áll, ami nyilván nem felel meg az eredeti elképzeléseiknek. Eredetileg az volt a cél, hogy legyen egy csapatuk a Premier League-ben, a Charlton, ami nem sikerült. Legyen egy ütőképes belga csapatuk, a Standard Liége, de ez sem jött össze. Legyen az övék Magyarország legjobb csapata, de ez sem sikerült. Legyen egy első vagy másodosztályú klubjuk Németországban és Spanyolországban. Újabb kudarc érte őket. Lehetetlenné vált a család számára, hogy folytassák az üzletet.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC