nb1.hu

Belgium egyik élcsapata figyelt fel Marco Rossi egyik legnagyobb felfedezettjére

Az egyetlen belga klub, amelyik BEK/BL-döntőt játszott.

Az őszi válogatott mérkőzéseken Marco Rossi szövetségi kapitány egyik legnagyobb találmánya a három belső védővel felálló rendszer alkalmazása lett, pontosan úgy, mint amikor a Honvéddal, általános meglepetésre, bajnoki címet szerzett. Ezt a felállást viszont azután tudta csak elkezdeni (jól) alkalmazni, amikor a bal oldali belső védő posztjára meglett az ideális játékosa, aki nem más, mint a ciprusi Apollon Limasszol játékosa, Szalai Attila.

Szalai Vácon kezdett el focizni, majd a Vasas utánpótlásába került, ahonnan Ausztriába vezetett az útja. A Rapidnál végigjárta a korosztályos ranglétrát, majd a Mezőkövesdhez került, innen igazolták le a ciprusiak.

A piaci értéke jelenleg 800 ezer euró, jelenlegi szerződése 2023 nyaráig köti ciprusi klubjához.

 

Az nb1.hu viszont úgy értesült, hogy nem biztos, hogy sokáig a szigetországban marad, mert felfigyelt a válogatottban és a klubjában nyújtott teljesítményére az 1891-ben alapított Club Brugge.

 

A belga csapat 15-ször volt bajnok, 11-szer kupagyőztes, 14-szer Szuperkupa-győztes, jelenleg 4 ponttal vezeti a bajnokságot a Genk előtt.

A Club Brugge az egyetlen belga csapat, amelyik bejutott a BEK/BL döntőjébe, méghozzá 1978-ban, ám a Liverpool erősebbnek bizonyult nála.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC