Bejelentette a Honvéd a magyar válogatott középpályás érkezését - reakciók

Méghozzá hivatalosan!

Forrás:

ÍME, A HONVÉD BEJELENTÉSE:

"Nagy Dominik a Budapest Honvéd FC második téli igazolása

Tovább erősödik a Budapest Honvéd FC játékoskerete, hiszen Bőle Lukács után klubunk megállapodott a válogatott középpályással, a 25 esztendős Nagy Dominikkal, aki kétéves szerződést kötött a Honvéddal.

„Dominik egy sokoldalú, minőségi játékos, aki nagyon motiváltan érkezett hozzánk. Kell egy kis idő, hogy utolérje magát de biztosak vagyunk benne, hogy segíteni fogja a csapatot a sűrű versenynaptár okozta meccsdömpingben, valamint a következő szezonban is. A megbeszélések alatt végig azt éreztük, hogy a Honvédban szeretne futballozni, amiben az is szerepet játszott, hogy ismeri a csapat nagy részét, illetve a vezetőedzőt is” – mondta Kun Gábor ügyvezető.

10-szeres magyar válogatott középpályást igazolhat a Kispest - NB1.hu

Izrael: távozott a kiszemelt védő, kapus is érkezhet.

A tízszeres válogatott labdarúgó Pécsen kezdte a pályafutását, 16 évesen mutatkozott be az első osztályban, így Dárdai Pált követően ő lett a PMFC második legfiatalabb NB I-es játékosa. Ezt követően játszott Kozármislenyben, majd a Ferencváros szerződtette, ahol bajnok és kupagyőztes lett. 2017-ben szerződtette a lengyel Legia Warszawa, ahol szintén két bajnoki címet és kupagyőzelmet szerzett, legutóbb pedig a görög Panathinaikosz kölcsönjátékosa volt. A lengyel bajnokságban 60 meccsen 11 gól és 10 gólpassz a mérlege, az NB I-ben 59 mérkőzésen 2 gól és 10 gólpassz fűződik a nevéhez, a görög első ligában pedig 8 találkozón 1-1 gólt és gólpasszt könyvelhetett el.

„Vártam már, hogy aláírjak és eldőljön a sorsom, boldog vagyok, hogy itt lehetek a Honvédnál, hiszen csapattal edzhetek – mondta Nagy Dominik a szerződés szignózását követően. – Izgatottan várom, hogy a Honvéddal tréningezzek, örülök, hogy szinte mindenkit ismerek, játszottunk együtt, vagy éppen egymás ellen korábban. Pisont Istvánnal szoros kapcsolatot ápolok, hiszen az utánpótlás-válogatottnál volt edzőm már. Azon leszek, hogy minél hamarabb visszanyerjem a régi formámat és játékba lendüljek. Bár ősszel egy rosszabb periódusban volt a klub, de azt gondolom, hogy a tavasz folyamán elindul felfelé a csapat. Ehhez szeretném hozzátenni a magamét jó és eredményes játékkal.”

Nagy Dominikot szeretettel köszöntjük Kispesten, és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!

NAGY Dominik
Született: 1995. május 8.
Poszt: középpályás
Magasság: 174 cm
Korábbi klubjai: Pécs, Kozármisleny, Ferencváros, Legia Warszawa (lengyel), Panathinaikosz (görög)
Válogatottság: 10/1

FRISSÍTÉS:

19.46:

A Honvéd új játékosa elmondta, honnan voltak megkeresései - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink