Beismerő vallomást tett a kifakadó kispesti

Most higgadtabban nyilatkozott.

Forrás:

Az elmúlt fordulóban nagy meglepetésre kikapott a Honvéd a sereghajtó Haladástól. A szurkolók, de maguk a játékosok is nehezen viselték, a 3-1-es hazai vereséget. A találkozót követően Nagy Gergő fakadt ki, és nem válogatta meg a szavait. „A Haladás csak erre készült, hogy lerohanhasson minket. Mi tudtuk ezt, de cs...tünk visszaérni.” – kezdte akkor. Hangsúlyozta azt is, maguknak ássák az egyre mélyebb gödröt.
 
Most az M4Sportnak vallott arról, hogy a fejekben kell rendet tenniük. Mentálisan, morálisan nincs annyira rendben az alakulat, mint amennyire a szezon elején voltak. Elmondta, a szezon eleji repülőrajtot követően mindenki nagy önbizalommal vágott bele a további munkába, elhitték, hogy ismét csodálatos szezonjuk lehet, de egy két pofon után saját magukat emésztették fel, saját önbizalmukat rombolták. Csapatuk következő ellenfeléről, a kiesés ellen küzdő Kisvárdáról is ejtett néhány szót, akik ellen szintén nem számít könnyű mérkőzésre.
 
– Csak nehéz ellenfeleik voltak – Ferencváros a kupában, és Videotonnal is játszottak – és az ottani eredmények és a mutatott kép alapján azért kezdenek összeérni. És azért, ha nem is mindig sikerül bravúrt végrehajtaniuk, de nagyon masszív, nagyon kitartó csapatot láttam bennük. Nekünk sem lesz könnyű, főleg mert idegenbe megyünk. Azt gondolom, nagyon meg kell szenvednünk, hogy kilábaljunk ebből a gödörből – mondta.
 
A Honvéd egy esetleges győzelemmel, és az Újpest esetleges Haladás elleni bukásával előrébb léphetne a dobogóra, míg a Kisvárdának azért létfontosságú a mérkőzés, hogy elléphessen a kiesőzónától.
 
Supka Attila vezetőedző figyelmeztetett arra a mérkőzés előtt, hogy a mérkőzések elején olyan tempót diktál ellenfelük, mely gólokat eredményez, és emlékeztetett arra, hogy hiába nyertek ősszel 3-0-ra ellenük, az is egy nagyon nehéz mérkőzés volt az első gólig. Hangsúlyozta, ha tudják az elvárható teljesítményt nyújtani, ponttal, pontokkal térhetnek haza. 

Legfrissebb híreink