nb1.hu

Beismerés: gond van Kisvárdán – reakciók

A szél is bezavart.

Mint jeleztük: nagy meglepetésre 2-1-re győzött a bennmaradásért harcoló Mezőkövesd délután a minél jobb dobogós helyért harcoló Kisvárda otthonában.

Supka Attila, a vendégek mestere remek taktikát dolgozott ki, ami ellen nem volt ellenszerük azoknak a hazaiaknak, akiknél Révész Attila sportigazgató szerint is problémák vannak.

Révész Attila (Kisvárda): „Az első félidőben nagy intenzitással játszottunk, azonban egy egyéni hibából gólt kaptunk. Ezzel együtt benne volt a játékunkban akár a fordítás lehetősége is, mert olyan intenzíven futballoztunk, egyenlítenünk sikerült is. A második félidőben a szél miatt megfordult a játék képe, majd egy újabb egyéni hibából ismét előnybe került ellenfelünk. Úgy érzem egy kicsit elveszítettük a fonalat, ami az edzéseken is érezhető.”

Supka Attila (Mezőkövesd): „Amit elterveztünk azt nagyrészt sikerült megvalósítanunk a mérkőzésen. Az első félidőben a szél nagyon megnehezítette a dolgunkat, nem tudtunk olyan hatékonyan futballozni, megnehezítette a labdaszerzéseket is. A második félidőben feljavult a teljesítményünk, a gólon kívül még voltak lehetőségeink a gólszerzésre is. Összességében elégedett vagyok a játékosok teljesítményével, mindenki odatette magát és maximumot nyújtott, úgy gondolom, hogy megérdemelten győztünk, gratulálok a csapatnak!”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC