Befejezi pályafutását a magyar válogatott védő – reakció

Nyilatkozott céljairól.

Végleg befejezi labdarúgó pályafutását a 43-szoros magyar válogatott és egyszeres magyar bajnok Elek Ákos. A 33 éves védő a MOL Fehérvár FC második csapatában játszott legutóbb, ahol rövidesen lejár a szerződése. 

“Napokon belül lejár a szerződésem, alighanem most nyilatkozom utoljára futballistaként. Jó ideje érlelődött bennem, hogy ezt a fejezetet le kell zárnom. Végül márciusban határoztam el, hogy a nyáron befejezem. Az ősszel még játszogattam a Vidi második csapatában az NB III-ban, de már nem volt az igazi. Hogy a kép mindenki előtt tiszta legyen, vissza kell kanyarodnom 2020 júliusáig, amikor Fehérváron közölték velem, hogy a tartalékcsapathoz irányítanak. Elfogadtam a döntést, annál is inkább, mert olyan ember vagyok, aki elsőként a saját háza táján söpröget. Az azt megelőző időszakban nem futballoztam folyamatosan jól, hullámzó volt a teljesítményem, akárcsak a csapaté. Egyetértettem azzal, hogy bele kell nyúlni a keretbe, még akkor is, ha ennek én ittam meg a levét, hiszen harmadmagammal a tartalék gárdához küldtek. Azt ugyanakkor leszögeztem, hogy a 2022 júniusáig érvényes szerződésemből kizárólag a Diósgyőr kedvéért vagyok hajlandó kilépni. Fájdalom, azóta eltelt három átigazolási időszak, de az NB I-ben, majd az NB II-ben sem kellettem Miskolcon. Évekkel ezelőtt kijelentettem, a szívemhez két klub, a Vidi és a Diósgyőr áll a legközelebb – amikor tudatosult bennem, hogy egyiknek sem kellek, azt mondtam magamban, ez egy jel, ennyi volt” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Elek Ákos. 

Elek nagyszerű sikereket ért el ezért nincs hiányérzete a pályafutása miatt.

“Sok játékos kesereg a karrierje végén, hogy a tehetsége alapján több volt benne, ehhez képest én olyan sikereket értem el, amilyenekről álmodni sem mertem! De rengeteget is tettem érte, hogy fokról fokra előrelépjek. Amikor meghoztam a döntést, megnyugvást jelentett, hogy azt éreztem, ami bennem volt, kihoztam. Talán még többet is. Csupán egy szívfájdalmam van. Azzal a szándékkal igazoltam 2012-ben a DVTK-hoz, hogy egy újkori aranycsapat tagja legyek. Az igazán nagy siker nem jött össze, de a Ligakupa-arany és a Magyar Kupa-ezüst szépen csillogott. Borsodi gyerekként különösen büszke vagyok arra, hogy az elmúlt tizenöt év legjobb Diósgyőrének csapatkapitánya lehettem. Elárulom, még erről sem álmodtam Putnokon, holott onnan nincs is messze Miskolc… A Putnokkal rendre a Kazincbarcikával vívtunk vérre menő csatát, az ellenféltől Béres Csaba figyelt fel rám, ő később nemcsak edzőm, tanárom is lett. Tízévesen ugyanis Barcikára kerültem, végigjártam a szamárlétrát, ott váltam NB II-es játékossá.

Tizennyolc éves koromra már több klub felfigyelt rám, tizenkilenc voltam, amikor rábólintottam a Vidi ajánlatára. A székesfehérváriakon éreztem a törődést, Horváth Gabi bácsi – Isten nyugosztalja! – többször is eljött Kazincbarcikára, hogy megnézzen, ha tehette, Mezey György is elkísérte. A Videoton mellett a Honvéd szeretett volna mindenáron átigazolni, végül a családdal, illetve a pályafutásomat tizenöt éves korom óta egyengető edzőmmel, Kádár Zsolttal egyeztetve úgy döntöttem, Fehérváron lesz nekem a legjobb. Az idő engem igazolt, amit idehaza lehetett, megnyertem a Vidivel, ráadásul alapemberként tehettem hozzá a magamét a feledhetetlen győzelmekhez” – mondta a visszavonuló játékos.

Magyar bajnoki aranyérmet szerzett a Videotonnal és a 2016-os Európa-bajnokságon is járt.

“A klub első bajnoki címe! Karrierem három legszebb periódusából az az egyik. Fiatal játékosként csöppentem egy remek csapatba. Addig semmi sem kötött Fehérvárhoz, a város és a szurkolótábor azonban hamar befogadott, az öltözőről nem is szólva. Farkas Balázzsal az élen nem volt olyan társam, aki ne akart volna segíteni, Mezey Györgytől pedig megkaptam azt a bizalmat, amire minden futballista vágyik, akkor is lehetőséget adott, ha nem voltam csúcsformában. Hogy miért bíztak bennem ennyire? Talán mert látták rajtam, mennyire akarok! Az aranyérem megszerzését csodaként éltem meg. Sohasem kergettem illúziót, gyerekként sem képzelődtem arról, hogy a Real Madrid sztárja leszek. Egy célom volt: legyek NB I-es játékos! Úgy voltam vele, ha az megvalósul, utána kitűzhetek újabb célt, addig nem. Amíg nem húztam fel a Vidi mezét, nem is ábrándoztam bajnoki címről. Azt követően már igen”- mesélte Elek.

A második legszebb periódusnak a DVTK-ban eltöltött időszakot említette a 33 éves védő. 

“A Tomiszlav Szivics vezette Diósgyőrben játszani lélekemelő volt! Nem volt bivalyerős csapatunk, a körülmények lehettek volna jobbak is, mégis megvolt a varázsa annak az időszaknak. Akkor éreztem először, hogy az „Együtt vagyunk, győzni fogunk!” szlogen mögött van tartalom. Valóban együtt volt a vezetőség, a csapat és a szurkolótábor. Diósgyőr erős közeg, amilyen hamar felemel, olyan gyorsan le is tud nyomni, de ha vannak eredmények, ott csoda futballozni! Hozzátette: a csúcspont az Eb. A kijutás, a várakozás, a készülődés, a franciaországi napok, az ottani hangulat, az otthonról érkező képsorok… Elképesztő volt! Kiváltképp úgy, hogy az utolsó bajnoki mérkőzésen megsérültem, részlegesen elszakadt az oldalszalagom.

Az egyik legjobb orvos közölte velem, hogy a felépülés legalább nyolc hetet vesz igénybe – a torna hat hét múlva kezdődött. A doki azt mondta: Ákos, ezt engedjük el, én azonban egy másodpercig sem voltam hajlandó lemondani róla, a válogatott fizioterapeutája, Halmai Tamás hathatós közreműködésével mindent megtettem azért, hogy pályára léphessek az Eb-n. S amiben a lelkem mélyén bíztam, megtörtént, a portugálok elleni csoportmeccsen, majd a belgák elleni nyolcaddöntőben is játszhattam” mesélte emlékeit a lapnak. 

A visszavonulást követően sem zárkózik el a futballtól, hiszen komoly tervei vannak.

“Sportigazgató szeretnék lenni. Volt, aki azt mondta, focizzak még, a második vonalba hívtak is, de hogy őszinte legyek, egy-két NB II-es év már nem sokat adna hozzá a pályafutásomhoz. Azt az időt inkább a tanulásra és a tapasztalatgyűjtésre szánom, mert tényleg nagy ambícióim vannak. Attól még, hogy játékosként elértem valamit, nem jár alanyi jogon a tudás, folyamatosan képezni akarom magam. Motivált vagyok, jövök-megyek” – vázolta fel terveit Elek Ákos. Hozzátette: “mondhatni, hazajövök, hiszen Putnoktól hat kilométerre, Bánrévén nőttem fel. Hatalmas elismerésnek tartom, hogy rólam nevezték el a központot. Örülök, hogy a volt edzőim közül jó néhányan ma is itt dolgoznak, a munkájukat dicséri, hogy több játékos került már a DVTK-hoz vagy éppen a Puskás Akadémiához. Amiben tudtam, eddig is segítettem, de a jövőben szeretnék még nagyobb szerepet betölteni a Focisuli életében. Hiteles embernek tartom magam, szerintem jó példával szolgálhatok a gyerekeknek: ha én a mostaninál sokkal rosszabb körülmények között is ki tudtam törni innen, nekik miért ne sikerülhetne?!”