Becsület: megszólalt a Budafok ideiglenes vezetőedzője

Csizmadia Csabát is megemlítette.

Forrás: Budafok/Facebook

Korábban az nb1.hu-n is olvashatták, hogy a Budafok Pacsi Bálint irányításával fejezi be a mostani szezont. 

Megvan a Budafok vezetőedzője a bajnokság végéig - NB1.hu

 

Pacsi a Budafok hivatalos weboldalának nyilatkozott.

"A mostani nehéz helyzetben is megtiszteltetésnek tartom, hogy egy ilyen nagy múltú klub megbízott vezetőedzője lehetek. Az elmúlt négy hétben, amióta Budafokon dolgozom, láttam, hogy milyen erőfeszítéseket tett Csizmadia Csaba, a szakmai stáb, illetve az egész csapat azért, hogy sikeresek legyünk. Az elmúlt időszak eredményei, történései mindannyiunkat megviseltek, de talpra kell állnunk, mert a becsületünkért játszunk a hátralévő két bajnoki fordulóban. Vasárnap, a Honvéd ellen már bizonyíthatjuk, hogy sokkal többre vagyunk képesek annál, amit a legutóbbi mérkőzéseken mutattunk" - fogalmazott Pacsi Bálint. 

A Budafok előbb a Honvédot fogadja, majd az utolsó fordulóban a Puskás Akadémia otthonában vendégeskedik. 
 

Legfrissebb híreink