nb1.hu

Bebizonyosodhatnak a Kisvárda edzőjének a szavai – interjú

Meghatározó játékosok nélkül.

Nem nyert, de akár pontot is szerezhetett volna a Kisvárda a Ferencváros ellen. A mérkőzés után Dajka László vezetőedzőnél arra is rákérdezett az nb1.hu, hogy milyen az összhang az öltözőben, hiszen a gárdát több nemzetből érkezett játékosok alkotják, a nyomás meg meccsről-meccsre nagyobb a játékosokon és a szakmai stáb tagjain is.
 
Benne volt a meccsben, hogy akár döntetlen is lehet.
Az első félidőben a Fradi többet birtokolta a labdát, ezt is vártuk, ezért próbáltunk szervezetten, fegyelmezetten futballozni. Volt három-négy kontránk is, a mi helyzetünkben ezekből egyet illik befejezni góllal. Hatalmas fegyvertény és nagyon fontos lett volna, ha mi szerezzük meg a vezetést. A szünetben próbáltuk még jobban rendezni a sorainkat, de egy figyelmetlenség a Fradi vezetését eredményezte.
 
A kiállítás után nem roppant össze a csapata.
Tíz emberrel is kerestük a lehetőségeket, annak ellenére, hogy a Fradin teljes létszámban sem könnyű fogást találni. A mi helyzetünkben gólt kell rúgnunk ahhoz, hogy pontot szerezzünk. Most is az a gól hiányzott.
 

null

null

Szokássá vált, hogy hibáznak a második félidők elején.
Próbáltunk koncentráltan kijönni a második félidőre is. Hiba nélkül sajnos nincs gól, ez most is bekövetkezett, mert ezúttal is sikeresen zavartak meg minket. Ráadásul középen.
 
Erőnlétileg rendben van a csapata, mert a végét is bírták a játékosai az emberhátrány ellenére.
A héten komoly gondjaink voltak. Három-négy fontos játékosunk is hiányzott, olyan futballisták, akik meghatározzák a csapatunk játékát. Ha ők a rendelkezésemre állnak, akkor akár teljesen másképpen is alakulhattak volna a dolgok.
 

Mit vár a hátralévő meccsektől?
Semmi okunk arra, hogy megroggyanjunk. Ha a hátralévő mérkőzéseken mindenki a rendelkezésünkre áll, akkor képesek vagyunk arra, hogy megszerezzük a bentmaradáshoz szükséges pontokat. Ez a csapat jövőre még stabilabb lehetne.
 
Utolsó mondata azt akarja jelezni, hogy szakmailag- és emberileg is alakul az összhang?
Mindkét téren jól haladunk. Nemrég volt olyan periódusunk, amikor jó eredményeket értünk el, akkor még jobban összekovácsolódott a társaság. A játékosok egyet akarnak, mindent megtesznek a sikerért, nekünk, szakmai vezetőknek is jó döntéseket kell meghoznunk ahhoz, hogy jó eredményeket érjünk el. Remélem, a szavaim a hátralévő meccseinken még inkább bebizonyosodnak.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC