nb1.hu

Baráth gólt szerzett, ennek ellenére nagyon csalódott lehet – videó

Nem lehet felhőtlen a védő öröme.

MLS, ALAPSZAKASZ
Minnesota United–Sporting Kansas City 2–1

A Sporting Kansas City a Minnesota United csapatával mérte össze az erejét. A Sporting együttesében Sallói Dániel és Baráth Botond is végig a pályán volt, míg Németh Krisztián csereként 20 percet kapott. 

A meccs elején Baráth góljával a vendégek szerezték meg a vezetést. A védő először talált be az MLS-ben. Baráth egy szögletvariáció után remekül robbant be, lövése pedig a kapu jobb oldalában kötött ki. 

A második játékrészben aztán Osvaldo Alonso és Hassani Dotson góljaival fordított a Minnesota, így eldőlt, hogy a Sporting Kansas City biztosan lecsúszik a rájátszásról. A Sporting Kansas City szép sorozata szakad meg ennek köszönhetően, hiszen az előző nyolc alkalommal mindig eljutott a gárda a playoffba.

"Nagy csalódás ez a számunkra. Ezen a mérkőzésen is több ígéretes helyzetet hibáztunk el. Egyébként is ebben a szezonban nem sáfárkodtunk jól a lehetőségeinkkel, míg hátul többször is elkerülhető gólokat kaptunk. Van még hátra két mérkőzés az idényből, azokra kell még koncentrálnunk" – nyilatkozta Peter Vermes, a Sporting mestere. 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC