Baloghék harcban a feljutásért – BL-győztes ellen is játszanak

Kérdéses a magyar válogatott játéka.

Forrás: www.hullcitytigers.com

Az öt topliga bajnoksága után az angol másodosztály küzdelmeit követik legtöbben szerte a világon. 

A Championship (a szó szoros értelmében) küzdelmeinek részese már Balogh Norbert is, aki nyáron Ciprusról tette át székhelyét a ködös Albionba.

A klímaváltás után sérülésekkel is meg kellett birkóznia a válogatott támadónak, de a Hull City elnöke optimistán tekint, mind Balogh szerepvállalására, mind a klub Premier Leauge-be való jutásáról!

A Hull City jelenleg csak a középmezőnyben tanyázik, de a hatodik (egyben rájátszást jelentő) pozíció csak öt pontra van, így ha az év utolsó napjait - ami a brit NB II-ben még három fordulót jelent - jól zárják, a "Tigrisek"', harapósak lesznek tavasszal is.

Az évi végi hajrát a szombati Birmingham City ellen kezdik Baloghék hazai pályán, majd a volt BL-győztes Nottingham Forrest következik, szintén otthon, majd Buzsáky Ákos volt klubja ellen zárják Londonban.

Balogh játéka egyelőre kérdéses, vádli sérüléséből épülget.

Legfrissebb híreink