nb1.hu

Balhés Slovan-Vidi: Márton véleménye a provokálásról – REAKCIÓK

Pozitív dolgot is látott a fehérvári edző.

Az nb1.hu-n is olvashattak arról, hogy a MOL Fehérvár 2-2-es döntetlent játszott a Slovannal. A meccset feszült hangulat jellemezte, a beszámolónkban már leírtuk, hogy a meccset többször is kakaskodás színesítette. 

Slovan-Vidi: lökdösődések – VIDEÓ – NB1.hu

 

Márton Gábor a lefújás után a provokálásról is beszélt, míg Jan Kozak szerint a kemény összecsapások a futball részei. A két vezetőedző így látta a mérkőzést:

Márton Gábor: "Finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy szenvedélyes volt a mérkőzés. Azért jöttünk, hogy gyakoroljunk, ez a meccs is a felkészülésünk részét képezte. Én azt szeretem, ha mindkét csapat a futballal foglalkozik. Nyilván ha a játékosaimat provokálják és szétrugdossák, azt mondom, ne hagyják magukat, de erről nem is érdemes többet beszélni. Az első félidőben kissé bátortalanul játszottunk. Volt egy 10-15 perces áramszünet, ekkor az ellenfél rúgott két gólt. Ebben a játékrészben mezőnyben is jobbak voltak nálunk. Szünetben bátrabb focit kértem a csapattól és a második félidőben sok mindent viszontláttam a pályán abból, amit az edzéseken gyakoroltunk. Összességében jó mérkőzést játszottunk, sikerült felvennünk a megfelelő iramot. Hogy kemény volt a mérkőzés az nem baj, hadd szokják a srácok. Hogyha egy csapat így fel tudja venni a kesztyűt és vissza tud jönni 2-0-ról, ahogy mi tettük, az nagyon pozitív." (molfehervarfc.hu)

Jan Kozak: "Nagyon intenzív mérkőzést játszottunk. Kemény összecsapásoknak lehettünk szemtanúi a pályán, ez is benne van a futballban, de ez a meccs is a felkészülésünket szolgálta. Az első félidőben megszereztük a vezetést, majd meg is dupláztuk az előnyünket. A második félidőben aztán egyenlített az ellenfél. Le kell vonnunk a következtetéseket és folytatnunk kell a felkészülést, hogy a szezon kezdetére megfelelő formába kerüljünk." (molfehervarfc.hu)
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC