nb1.hu

Bajnokok Ligája: Rebrov kapott ajánlatokat

Télen megint erősítenie kell a Fradinak.

A Ferencváros ukrán sikeredzője, Szergej Rebrov két év alatt két bajnoki címet szerzett a Ferencvárossal. A zöld-fehéreket előbb az Európa-liga, majd a Bajnokok Ligája csoportkörébe vezette, ahol igazi sztárcsapatok ellen szerepelhetnek majd. Szergej Rebrov exkluzív interjút adott az Origónak, beszélt az edzői módszereiről, gyerekkoráról és arról, miért szeret a Ferencváros edzője lenni. Ebből szemezgettün.

Lehet ezen a szinten tartani a Ferencvárost?
Azt hiszem fontos a játékosoknak, hogy ne veszítsenek a motivációból, szeressenek keményen dolgozni, tovább fejlődni. Az én filozófiám az, ha a játékos elveszíti a motivációját, akkor változtatni kell. Meg lehet nézni, az első évemhez képest hány poszton változott a keret. A játékosoknak intenzíven kell dolgozni, és persze kellenek a megfelelő képességek is. 
A legfontosabb, ha valaki nem motivált, annak mennie kell, és vérfrissítésre van szükség. Félévente három, négy, akár öt játékost is cserélünk, mindenkinek éreznie kell, hogy van konkurencia a posztján, így maradhatunk versenyben.

A Fradi versenyben lehet még ennél is jobb játékosokért vagy egy szezon a BL-ben ehhez kevés?
A klub komoly pénzt kap most, de nagyon nehéz döntés, hogy ebből érdemes-e drága játékosokat venni és az ő magas fizetésükre elkölteni ez. Nem egyszerű döntés, de valamennyit biztos költünk, télen megint erősíteni kell, figyelni kell a klub jövőjére is.

Szergej Rebrov: Szeretem a magyar embereket

A Ferencváros ukrán sikeredzője, Szergej Rebrov két év alatt két bajnoki címet szerzett a Ferencvárossal. A zöld-fehéreket előbb az Európa-liga, majd a Bajnokok Ligája csoportkörébe vezette, ahol igazi sztárcsapatok ellen szerepelhetnek majd. Szergej Rebrov exkluzív interjút adott az Origónak, beszélt az edzői módszereiről, gyerekkoráról és arról, miért szeret a Ferencváros edzője lenni.


 
Tudom, hogy önnek is van menedzsere, mint a játékosoknak. Az edzőknél hogy működik, önöket is megkeresik ajánlatokkal, mint a játékosokat?
Van különbség a játékosok és az edzők között. Ha például egy játékosnak van egy ötéves szerződése, akkor védve van, maradhat a klubnál öt évet. Egy edző soha nem tudhatja, mit hoz az élet, teljesen más élet edzőnek lenni. Ha egy játékos nem hozza ki magából a maximumot, akkor legrosszabb esetben kikerül a kezdőből. Idegeskedhet, de a szerződése védi. Ha egy edző hátradől, akkor pillanatok alatt összeomolhat minden, amit addig felépített.

Volt ajánlata más csapatoktól az elmúlt két évben?
Igen, kaptam néhány ajánlatot, de szeretek itt lenni.

Beszéljünk kicsit a sorsolásról. Sokkal nehezebb nem lehetett volna: Juventus, Barcelona, Dinamo Kijev. Hogy lehet ilyen ellenfelekből felkészülni? Elkezdett már készülni?
Korábban is figyeltem ezeket a csapatokat. Mindig megnézem a Barcelona és a Dinamo Kijev meccseit is. A Juventusét talán kevesebbet, de a legtöbb meccset nézem, ahogy például a Manchester City, a Liverpool vagy újabban az Atalanta meccseit is. A lényeg, hogy ismerem ezeket a csapatokat, nem úgy kell készülnöm, mint mondjuk a Molde ellen. Mindenki ismeri ezeket a csapatokat, mindenki tudja, hogy játszanak, de senki nem tudja, hogy kell ellenük játszani. Senki nem tudja, hogy kell a Liverpool ellen játszani, de az Aston Villának például sikerült, megtalálta a módszert. Meg kell mutatni a játékosoknak a csapatok erősségeit, esetleges gyenge pontjait. Nem kell félni, önbizalommal kell pályára lépni, és akkor tudjuk jól képviselni a magyar focit.

Mindenki nagyon boldog, hogy Messi vagy éppen Cristiano Ronaldo ellen léphet pályára a Ferencváros, de mit szól ahhoz a csapat edzője, ha ekkora sztárok, zsenik ellen kell készülni?
Én is örülök. Örülök, hogy itt lehetünk, hogy topcsapatok jönnek Budapestre. Alaposan fel fogunk készülni, de mindenki tisztában van azzal, mire képes Messi vagy Ronaldo, hogy mennyibe kerül egy ilyen játékos. A pályán szerencsére tizenegy játékos van és nem egy. Nagy esemény ez az egész országnak, a szurkolók pedig boldogok lehetnek, hogy a világ legjobbjait láthatják majd.

Mivel lenne elégedett a csoport után? Gondolkozik pontokban, gólokban?
Huszonöt éve nem volt ott a csapat a BL-ben. A legfontosabb, hogy versenyképesek legyünk, hogy jól képviseljük a Ferencvárost és Magyarországot.

Járt már a Puskás Arénában, ahol a hazai meccseiken szerepelnek majd?
Egyszer, tavaly egy U21-es meccsen. Gera Zoli a válogatott edzője, kimentem szurkolni nekik. Azóta nem voltam ott.

Örül, hogy ott lesznek a meccsek?
Persze. Ezek a meccsek a szurkolóknak nagyon fontosak, minél többen lehetnek ott, annál job

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC