Bajnokin készülhettek a Tottenham ellen Gulácsiék - reakciók

Klinsmann elment, jött a győzelem.

Forrás: RB Leipzig/Facebook

A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt soraiban tudó Lipcse azzal a tudattal léphetett pályára a Bundesliga I 22. fordulójában, hogy győzelmük esetén, vasárnap estig biztosan visszaveszik a rekordbajnok, Bayern Münchentől az első pozíciót.

A "Bikák" ennek szellemében is kezdték a Werder Bremen elleni meccset, és már a 17. percben előnyhöz jutottak Klostermann révén.

Az utolsó előtti brémaiakat végül simán, 3-0-ra verték Gulácsiék, aki az utolsó négy Bundesliga meccsén, harmadszor hozta nullára a meccset.
A Lipcse vezetőedzője, Julian Nagelsmann így értékelte a 90 percet:

„Az első félidőben nagyon jól védekeztünk, jól váltottunk támadásra és ezen felül veszélyesen játszottunk. Sok helyzetet alakítottunk ki, és örülök, hogy ismét gólokat szereztünk. A harmadik gól után csökkentettük a tempót, és volt lehetőségem már a Tottenham elleni meccsre készülve gyakorolni, ahol Dayot Upamecano a Bajnokok Ligájában nem szerepelhet."

Szerdán ugyanis már Londonban lesz jelenése az RB-nek, amely még nem számíthat a sérült Orbánra.

Egy másik Bundesliga csapatnál, a Hertha BSC-nél hét közben még Dárdai Pál neve is többször elhangzott, miszerint ő ül majd szombat este a berliniek kispadján a ligautolsó elleni bajnokin, de végül a kedden váratlanul lemondott Jürgen Klinsmann helyét ideiglenesen eddigi segítője, Alexander Nouri vette át:

"Beszéltem Klinsmann-nal a mérkőzés előtt telefonon, azért hívott, hogy sok sikert kívánjon a csapatnak."

Nem tudni mennyit segítettek a jókívánságok az egykori főnöktől, de Nouri jól mutatkozott be, mint vezetőedző, és a Hertha 2-1-re verte idegenben a sereghajtó Paderbornt.

A Herthánál újra a focié a főszerep, hirdették a fővárosi lapok, akik már azt találgatják, ki érkezhet a szezon végén a berlini kispadra, míg az újdonsült vezetőedző így nyilatkozott a Sportbildnek. 

"Nagy dícséret a csapatnak, nagyot küzdöttek. A meccset korábban lezárhattuk volna, a második gólt nekünk kellett volna meglőnünk".

A Freiburgnál Sallai Roland a kispadon nézte végig, ahogy csapata 1-1-es döntetlent játszik Ausburgban, míg Szalai Ádám vezette Mainz holnap játszik a magyar válogatott támadó egykori klubjával, a Schalke 04-rel.

Bundesliga, 22. forduló:

Fortuna Düsseldorf-Borussia Mönchengladbach 1-4 (1-1)
RB Leipzig-Werder Bremen 3-0 (2-0)
FC Augsburg-SC Freiburg 1-1 (1-0)
SC Paderborn-Hertha BSC 1-2 (0-1)
1899 Hoffenheim-VfL Wolfsburg 2-3 (1-1)
Union Berlin-Bayer Leverkusen 2-3 (1-1)

pénteken játszották:    
Borussia Dortmund-Eintracht Frankfurt 4-0 (1-0)

vasárnap játsszák:
1. FC Köln-Bayern München 15.30
FSV Mainz 05-FC Schalke 04 18.00
    
 A tabella:

 1. RB Leipzig                        22 56-25  45 pont
 2. Bayern München            21 58-23  43
 3. Borussia Dortmund        22 63-32  42
 4. Borussia Mönchengladbach 21 42-24  42
 5. Bayer Leverkusen       22 38-29  40
 6. Schalke 04                    21 32-27  35
 7. SC Freiburg                   22 31-31  33
 8. 1899 Hoffenheim        22 33-35  33
 9. VfL Wolfsburg              22 28-28  31
10. Eintracht Frankfurt    22 37-35  28
11. FC Augsburg                22 34-45  27
12. Union Berlin                22 27-35  26
13. Hertha BSC Berlin       22 27-38  26
14. 1. FC Köln                     20 27-38  23
15. FSV Mainz 05               21 31-48  21
16. Fortuna Düsseldorf     22 21-46  17
17. Werder Bremen          22 25-51  17
18. SC Paderborn               22 27-47  16

Legfrissebb híreink