nb1.hu

Bajnoki cím és kiesési rangadók – ez lesz ma

Mindegyik meccs komoly téttel bír.

Szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában a Ferencváros története 30. bajnoki címét szerezheti meg. A fennállása 120. évfordulóját ünneplő klub csapata akár már este, a Budapest Honvéd elleni fővárosi rangadón biztos aranyérmesként léphet pályára, ha délután a címvédő MOL Vidi FC nem győzi le a Puskás Akadémiát.
 
A zöld-fehérek múlt héten 4-1-re nyerték a bajnoki címről tulajdonképpen döntő Vidi elleni rangadót, ezzel megszakították a fehérváriak 13 tétmérkőzésből álló veretlenségi sorozatát. Ha a ferencvárosiakon múlik majd a döntés, akkor is bizakodóak lehetnek, ugyanis Szerhij Rebrov együttese egymás után nyolc bajnoki győzelemnél tart.
 
Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója a klub honlapjának elmondta, ha szombaton bajnok lesz a gárda, akkor is csak az idénybeli utolsó mérkőzést követően tartják meg az éremátadással egybekötött ünneplést.
 
Ami a kiesés elkerüléséért küzdő csapatokat illeti: a sereghajtó Haladás hátránya jelenleg hét pont a még bennmaradó helyen álló Pakssal, valamint a kilencedik Kisvárdával szemben, így ha utóbbi otthonában vereséget szenved, és a tolnaiak is nyernek, akkor 2002 után újra búcsúzik az élvonaltól.
 
A Paks az MTK-t fogadja, Csertői Aurél együttese hét találkozó óta nem tud győzni, ráadásul egymás után ötödik mérkőzésén volt gólképtelen a múlt héten.
 
Az M4 Sport szombaton a MOL Vidi FC-Puskás Akadémia és a Honvéd-Ferencváros mérkőzést tűzi műsorára, a Kossuth rádióban pedig a 17 órás mérkőzések hajrájáról 18.30-tól a Körkapcsolásban közvetítenek, az m4sport.hu oldalon található linken pedig mindkét félidőről beszámolnak. A 20.11-kor kezdődő Sportvilágban a Honvéd-Ferencváros összecsapás lesz hallható.
 
Az OTP Bank Liga 30. fordulójának programja:
szombat:
Újpest FC-Debreceni VSC 17.00
MOL Vidi FC-Puskás Akadémia FC 17.00
Mezőkövesd Zsóry FC-Diósgyőri VTK 17.00
Paksi FC-MTK Budapest 17.00
Kisvárda Master Good-Szombathelyi Haladás 17.00
Budapest Honvéd-Ferencváros, Új Hidegkuti Nándor Stadion 19.30
 
A tabella a linkre kattintva elérhető. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC