nb1.hu

Bajnok lett a Fradi: működött a Puskás Akadémia edzőjének a receptje

Kassai elképesztő hibával sújtotta a felcsútiakat.

MOL Vidi FC – Puskás Akadémia FC 1-1 (0-0)
Székesfehérvár, 2585 néző, v.: Kassai
gólszerzők: Milanov (54., 11-esből), illetve Kovácsik (85. – öngól)
sárga lap: Vinícius (92.), illetve Szolnoki (91.)
MOL Vidi FC: Kovácsik – Stopira, Juhász R., Vinícius, Tamás K. – Nego, Nikolov, Pátkai – Kovács I. Milanov (Hodzic 88.) – Futács (Scepovic 70.)
Puskás Akadémia FC: Hegedüs L. – Poór (Heris 84.), Hegedűs J., Hadzsiev, Nagy Zs. – Mioc, Szolnoki – Sós (Radó 73.), Vega, Szakály P. (Kiss T. 61.) – Knezevic
 
 
Érdekes helyzetben volt a Vidi is a meccs előtt. A múlt héten kikapott a Ferencvárostól, így 11 pontosra nőtt a hátránya az éllovas mögött. Emiatt kijelenthető az, hogy elméletileg eldőlt a bajnoki cím sorsa, a második hely biztosnak mondható.
 
Ám egy olyan ellenfél ellen lépett pályára, amelyik kétszer is megverte már a bajnokságban. Ha az a hat pont, egyébként a papírformának megfelelően, a fehérváriak „számláját gyarapítaná”, akkor nem kellett volna megírni az első bekezdés második mondatát és a harmadiknak az első felét.
 
A Puskás Akadémia is érdekes, ám feszült szituációban is volt a kezdés előtt. Komjáti András kinevezése óta nem kapott gólt a gárda, Pakson 0-0-t játszott, a Mezőkövesdet meg legyőzte 1-0-ra otthon. De még így is csak hárompontos előnyben volt a már kieső helyen lévő Diósgyőrrel szemben.
 
Komjáti egyébként középső védő volt, nem is akármilyen, a Vasas egyik szimbóluma. Ezt a megérdemelt titulust azonban az angyalföldiek sokkal sikeresebb korszakában érte el.
 
Edzőként is híve a szervezett csapatmunkának, kinevezése után meg a legkézenfekvőbb megoldáshoz nyúlt, amihez csak egy bajban lévő csapat új mestere nyúlhat: fejébe vette, hogy megszervezi és a lehető leghatékonyabbá teszi a csapatvédekezést. Az első két meccséről kijelenthető, hogy sikerült a terve.
 

null

null

Megfontoltan vetették bele magukat a felek a küzdelembe, eléggé jól kiölték egymás lendületét a pályán lévők. Juhász 8 méteres fejese után Hegedüsnek a léc segítségével sikerült csak bravúrosan hárítania. Öt perccel később Knezevic jobbkötőből, 23 méterről lőtt szabadrúgásból nem sokkal a bal felső sarok felé. Tehát próbálkoztak a felek, egyébként az említett események előtt is.  A 36. percben Nagy lőtt 15 méterről a jobb alsó mellé, majd válaszolt a Vidi 4 perccel később: Kovács lőtt az ötös bal sarka elől az oldalhálóba.
 
A második félidő elején Kassai Viktor hatalmas hibája után, 11-esből szerezte meg a vezetést a Vidi: Milanov jobbra lőtt a balra vetődő Hegedüs mellett.
 
Érdekesség, nemrég, a Paks-Puskás mérkőzésen a 90+2. percben Kassai meg a hazaiak gólját nem adta meg, így megint eléggé keményet bakizott a felcsútiak meccsén.
 
Picit később, Nego beadása után Futács fejelt közelről a bal alsó sarok mellé. Már úgy nézett ki, győznek a hazaiak, amikor nem mindennapi góllal egyenlítettek a felcsútiak: Kiss beadása után Knezevic próbálkozott 1 lövéssel, a labda flippergolyóként viselkedett a tizenhatoson belül, végül Kovácsik lábáról csorgott be a kapuba.
 
A végén Kiss lövésénél Kovácsik védett bravúrral, maradt az 1-1, a Fradi így már a Honvéd elleni, 19.30-kor kezdődő meccse előtt bajnok lett.
 
A Komjáti-recept tehát továbbra is működik.
 
 
Összeállítások, gólok története, és tabella a többi mérkőzésről is a linkre kattintva érhető el
 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC