nb1.hu

Azerbajdzsán-Magyarország: akár magyar szurkolókra is vadászhatnak a helyiek

Bohóckellékek nem ajánlottak.

A magyar válogatott szurkolói csoportjának felhívását változtatás nélkül tesszük közzé:
 
"ON TOUR BAKU – FONTOS INFORMÁCIÓK
 
Szurkolótársaink!
 
Néhány nap múlva ismét egy idegenbeli túrára indulunk, ennek kapcsán összegyűjtöttük a legfontosabb információkat. Több mint félezer magyar szurkoló lesz jelen az azeri fővárosban. Kérjük, hogy figyelmesen olvassátok végig és utazó társaitok számára is juttassátok el ezeket!
 
KÖZLEKEDÉS A VÁROSBAN
 
A legegyszerűbb közlekedési mód a taxi és a metró. Taxik mindenhol vannak, érdemes azzal közlekedni, de vigyázni kell a gyakori átverésekre. Az árban mindig előre meg kell egyezni a sofőrrel. Az egyik legmegbízhatóbb cég a 189TAXI (189taxi.az/en), akiknek applikációjuk is van – érdemes letölteni. A repülőtérről a belvárosig kb. 20-30 manatba kell, hogy kerüljön a fuvar. 1 azeri manat kb. 170 Ft-ot ér. Váltani Magyarországon nem lehet, ahogy Bakuban sem váltják a forintot – így érdemes dollárt vagy eurót vinni. A taxisok elfogadják ugyan a dollárt és az eurót is, de szinte biztos, hogy úgy többe fog kerülni a fuvar az eredetileg tervezettnél.
 

Metróval is lehet közlekedni, de a turistalátványosságok környékén nem igazán vannak megállók. A bakui metróra jellemző, hogy mély és egymástól igen messze lévő állomásokból áll – turistaként talán kevésbé használható a hálózat. 
Járnak buszok is, melyek közül sok az út szélén bármikor leinthető. Fizetni itt aprópénzzel lehet közvetlenül a buszsofőrnek (egy utazás kb. 80 Ft).
 
GYÜLEKEZŐ
 
A mérkőzés előtt az óváros szélén lévő „Iceriseher” nevű metróállomásnál találkozunk. Ez az állomás található a legközelebb a legtöbb turistalátványossághoz és a tengerparti sétányhoz is.
 
A téren található egy nagy üvegpiramis, közvetlenül mellette fogunk gyülekezni, majd 17:00 órakor együtt indulunk metróval az innen 15 km-re, a külvárosban található Bakcell Arénához. A hosszú metrózás után a „Neftchilar” megállótól együtt vonulunk a stadionhoz, ami innen még kb. 1,5 kilométer. Ez nagyjából egy bő órás művelet lesz az óvárostól való elindulástól a stadion bejáratáig. 
 
A metróhoz feltöltött metrókártya vagy a jegynek megfelelő zseton kell, így mindenki igyekezzen beszerezni azokat előre – lehetőleg az oda és a visszaútra is, minimum 2 db-ot.
 

MEGJELENÉS
 
Ahogy azt már megszokhattuk, az egységes megjelenés érdekében a fekete öltözet az irányadó. A válogatott meggypiros vagy fehér mezén kívül más színben senki ne érkezzen, továbbá mellőzze mindenki az egyéb "bolondos" kiegészítőket (bohóckalap és társai), hiszen nem cirkuszba megyünk, hanem futballmérkőzésre. Az alkoholfogyasztást mindenki mértékkel tegye, senkinek sem hiányzik a fölöslegesen kirívó viselkedés.
 
DRAPIK, ZÁSZLÓK, SÁLAK
 
Miután több mint 500 magyar szurkoló érkezik Azerbajdzsánba, talán ez az egyik, ha nem a legfontosabb pont! A helyiek egyes csoportjai előszeretettel "vadásznak" a városukba érkezők relikviáira.
 
Aki nem tud vigyázni a felbecsülhetetlen értékű magyar zászlóra, sálra, az ne is hozza magával! Erre kiemelten hívjátok fel mindenki figyelmét, és figyeljünk oda egymásra!
 
90 PERC
 
Ahogy egyik mérkőzés sem a selejtezősorozatban, úgy ez sem lesz egy könnyű találkozó. Nap közben végig 30 fok feletti hőmérséklet lesz, mely törvényszerűen előrevetíti, hogy mind a pályán, mind pedig a lelátón nehéz dolgunk lesz. Természetesen a három pontért utazunk Bakuba, de ehhez 100%-os erőbedobású szurkolás is fog kelleni. Figyeljétek és kövessétek az előénekest a mérkőzés lefújásáig!
 
Osszátok, hogy mindenkihez eljusson! Köszönjük!
 
Mindörökké Magyarország!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC