nb1.hu

Az utolsó 20 percben mentettek pontot Szoboszlaiék – reakció

Veretlenül vezetik a bajnokságot.

Szoboszlai Dominik csapata az RB Salzburg a Strum Graznál játszott 1-1-es döntetlen, a magyar tehetségnek nagyjából egy óra jutott.

A szezonban az eddig legfiatalabb összeállítással lépett pályára a Salzburg, 21.6 volt a játékosok átlagéletkora. A mérkőzést a hazai csapat kezdte jobban, Ljubic talált a kapuba a 17. percben. A 25. perc környékén kezdtek felébredni a hazaiak és még a szünet előtt Szaboszlainak és Haaland is meg volt az esélye az egyenlítésre, ám a helyzetek kimaradtak. A 49. percben ívelt be egy szabadrúgást, amit Andre Ramalho értékesített, ám a bíró lesz miatt nem adta meg a találatot. A magyar játékos az 59. percben hagyta el a pályát, Junuzovic folytatta a helyén. A vendégek első megadott találatára a 73. percig kellett várni, Koita juttatta a hálóba a labdát, ezzel egy pontot mentve csapatának. A Salzburg 11 forduló után veretlenül vezeti a bajnokságot, 3 pont az előnye a második Linzhez képest.

Jesse Marsch a vendégek edzője így nyilatkozott a meccs után:

,,Kicsit csalódott vagyok a teljesítményünkkel kapcsolatban az első félidőben. Azt kell mondjam, jól játszott a Sturm. Nem játszottunk ma szép focit. Talán szükségünk lett volna néhány tapasztaltabb játékosra. Természetesen át kell gondolnunk, hogy min kell változtatunk legközelebb. Az egy pont is fontos volt, nem kaptunk ki, ami azért jó."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC