nb1.hu

Az Újpest két játékosa is pályára léphet a spanyolok ellen

Mindketten meghívót kaptak hazájuk válogatottjába.

AZ ÚJPEST BEJELENTÉSE:

"Lirim Kastrati és Giorgi Beridze is hazája keretében!

Ahogy már korábban közöltük, Csongvai Áron U21-es és Kire Ristevski felnőtt válogatott meghívója után további két játékosunkra számít szülőhazája a soron következő világbajnoki selejtezőkörben.

Lirim Kastrati először léphet pályára Koszovó nagyválogatottjában, akik előbb egy félkészülési mérkőzésen találkoznak Litvánia legjobbjaival, majd utána Svédországot fogadják és Spanyolországba látogatnak a selejtezősorozat B-csoportjában.

Giorgi Beridze remek formájára felfigyelt Vladimír Weiss szövetségi kapitány is, így nem annyira meglepő, hogy meghívót kapott a kertbe támadónk. A sors pikantéria, hogy ugyanabban a kvintettben szerepel Georgia is, mint Koszovó, de ebben a válogatott szünetben biztosan nem találkoznak egymással futballistáink. Georgia 3 tétmeccset vív meg egy héten belül, Svédországba utazik először, majd a spanyolokat látják vendégül, végül pedig március utolsó napján Görögországban fejezik be ezt a kört.

Gratulálunk és sok sikert kívánunk játékosainknak címeres mezben is!    
 

2022-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező, B-csoport:

Március 25. (1. játéknap)

20:45: Svédország – Georgia

Március 28. (2. játéknap)

18:00 Georgia – Spanyolország

20:45 Koszovó – Svédország

Március 31 (3. játéknap)

20:45 Görögország – Georgia

20:45 Spanyolország – Koszovó"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC