nb1.hu

Az Újpest és a Loki bevégeztetett célkitűzési, illetve az új Fradi mumus – VISSZATEKINTÉS, ELŐZETES

Végleg kieshet a Kaposvár, folytatódik a borsodi csoda.

26. FORDULÓ – VISSZATEKINTÉS

Minden bajnokság legfontosabb két kérdése az, hogy melyik csapat lesz a bajnok és mely gárdák esnek ki az adott osztályból. Az egyik felvetés egyik felére megkaphattuk a választ a 26. fordulóban.

Aki még hitt vagy reménykedett benne, hogy a Kaposvár valami földöntúli csodának köszönhetően jövőre is az élvonalban folytathatja, annak keserédes lehetett a felébredés, amit a „játéknap” előtt a másik kieső helyen lévő ZTE biztosított a számára. A zalaiak ugyanis egész egyszerűen hat rúgott góllal jelezték a közvélemény számára péntek este, hogy igenis az NB I-ben szeretnék folytatni a pályafutásukat. A Kaposvár 19 ponttal van lemaradva a már bentmaradást jelentő helyen álló Újpesttől, a hátralévő mérkőzéseken 21 pontot lehet szerezni…

Szombaton végérvényesen eldőlt, hogy az Újpest tényleg a kiesés elkerüléséért harcolhat a hátralévő mérkőzéseken. Az sem segíti a lila-fehérek helyzetét, hogy a keretből több játékosnak is lejár a szerződése, mert ha többen lennének azok, akiknek még érvényes megállapodásaik vannak a húzóemberek közül, akkor feltételezhetően jobban motiváltak lennének azért, hogy az NB I-ben folytassák. És nem külön-külön más csapatokban, hanem együtt Újpesten. A lilákat verő Kisvárda sem dőlhet még hátra, de legalább levegővételhez jutott.

Nem úgy, mint a Vidi ellen bravúros döntetlent elérő Paks. A tolnaiak masszívak voltak, bizonyították, hogy komolyan kell velük számolni, mert élvonalbeliek akarnak maradni. A fehérváriak viszont nem tudtak közelíteni a Ferencvároshoz és minden egyes így eltelt forduló a zöld-fehérek malmára hajtja a vizet.

A Diósgyőri csoda tovább folytatódik, Feczkó Tamás emberfeletti munkát végez, mert amikor Miskolcra került a stábjával, akkor bizony tuti kiesőjelölt volt a DVTK. És a veresége ellenére a Mezőkövesd csodája is tovább folytatódik, hiszen a gárda még mindig harmadik, szerdán meg kupadöntőt játszik.

Vasárnap a Honvéd a Loki ellen jelezte, hogy még jobb formában várja a kupadöntőt, és tette mindezt úgy, hogy a kispestiek legjobbja, Davide Lanzafame nem is játszott. A Loki gyakorlatilag akkora bajba került, mint az Újpest, a hajdúságiak szerencséje, hogy a Kaposvárt fogadják majd a következő körben…

A Puskás Akadémia az FTC kisebb típusú mumusa lett. A felcsútiak biztos, hogy nem szomorúak a megszerzett egy pont miatt, pláne úgy, hogy 20 percet emberhátrányban játszottak. A Diósgyőr viszont megelőzte őket és a botló Kövesdhez csak kicsit tudtak közelíteni. Az FTC mindig, mindenhol nyerni akar, de azt Szerhij Rebrovnak is tudnia kell, ha minden forduló után tartják a Vidivel szembeni előnyt, akkor bajnok lesz újra a csapatával.

OTP Bank Liga, 26. forduló:
Budapest Honvéd-Debreceni VSC 3-1
Puskás Akadémia FC-Ferencvárosi TC 1-1
szombaton játszották:
Kisvárda Master Good-Újpest FC 1-0
Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC 1-0
Paksi FC-MOL Fehérvár FC 0-0
pénteken játszották:
Kaposvári Rákóczi FC-Zalaegerszeg 0-6

27 FORDULÓ – ELŐZETES
A Lokinak győznie kell, mese nincs, ha ez bekövetkezik, akkor a Kaposvár végleg kiesik.

A Kövesd-Pakson döntő tényező lehet, hogy a hazaiak szerdán a kupadöntőben lépnek pályára.

A Vidinek nyernie kell a Kisvárda ellen, ha bajnok akar lenni, ha nem jön össze a három pont, akkor elkezdhet lemondani az aranyéremről.

Az Újpest-Honvéd mindig presztízsrangadó, döntő tényező lesz itt is a szerdai kupadöntő. Nyilván a Kispest fanatikusainak álom lenne, ha a szerdai siker után az NB II felé löknék ősi riválisukat.

A ZTE-Puskás Akadémia úgy ahogy van megjósolhatatlan végkimenetelű összecsapás.

Az FTC-DVTK a forduló rangadója, eldőlhet, mennyire valóságosak a miskolciak nemzetközi kupaálmai.

A 27. forduló programja:
június 5., péntek

Debreceni VSC-Kaposvári Rákóczi FC 20.00
június 6., szombat
Mezőkövesd Zsóry FC-Paksi FC 16.55
MOL Fehérvár FC-Kisvárda Master Good 19.00
Újpest FC-Budapest Honvéd 21.05
június 7., vasárnap:
Zalaegerszeg-Puskás Akadémia FC 18.55
Ferencvárosi TC-Diósgyőri VTK 21.05


 

(a vasárnapi meccsek összefoglalóit még nem publikálta az MLSZ a cikk megjelenésekor, amint megvannak, frissítjük a cikket)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC