nb1.hu

Az Újpest, az FTC, a Honvéd, a DVSC és Dzsudzsák is segíti az elhunyt játékos családját

Hamarosan emléktorna is lesz.

Imádta a futballt (2010-ben 24 évesen mutatkozott be az Újpest NB II-es futsalcsapatában. Részese volt a lila-fehérek NB I-es feljutásának, az élvonalban 25 meccsen 11-szer volt eredményes. Többek között Dabason, Vecsésen, Üllőn és a Dunaferr Vasasnál is megfordult) és a családját, feleségét és az ikreit – tulajdonképpen ez a kettő volt a mindene az életben Poncok Csabának (képünkön középen). A megyei első osztályban szereplő Maglódi Torna Club futsalcsapatának kapitánya tudta már egy ideje, hogy nagy a baj, de – ahogy a pályán is – bízott a győzelemben a gyilkos kór ellen. Nagy csata volt ez, felért számára egy BL-döntővel. Sajnos február végén elvesztette a harcot, s 36 évesen elhunyt Poncok Csaba – írta a Blikk.

– Egy ideje tudtuk, hogy nincs jól, és óriási küzdelmet folytat a rákkal – mondta a lapnak Németh Gusztáv, a Maglódi TC szakosztály vezetője. – Októberben derült ki, mi a baja, de már a nyár folyamán fáradékony volt. Aztán a vérvétel már tisztább képet mutatott. Január elején megműtötték, de nem segített. Utoljára 2021 novemberében lépett pályára, akkor már súlyos beteg volt. Utolsó napjaiban, amikor az egyre romló állapotáról értesültünk, mi még akkor is reménykedtünk, de sajnos bekövetkezett a legrosszabb. Futsal- és nagypályás csapatunkban évekig meghatározó szerep jutott Poncinak. Fontos mérkőzéseken, fontos gólokat szerezve vívta ki szurkolóink, vezetőink tiszteletét és szeretetét. Mindig őszinte, közvetlen, szeretetreméltó ember volt, én még ma is nehezem fogadom el a tényt.

Hogy mennyire szerették Poncokot, jól bizonyítja, hogy klubja, a Maglódi TC július 2-án egésznapos emléktornát rendez, amelynek a bevételét a családja és az ikrek kapják. Németh elárulta, már 32 csapat jelentkezett és fizette be a 25 ezer forintos nevezési díjat eddig, de 50-60 klub biztos összejön. Még az újpestiek riválisa, a Ferencváros is felajánlotta Aissa Laidouni aláírt mezét árverésre a tornán, azt a bevételt is az árvák kapják. Ugyanis az egykori labdarúgó két gyönyörű, hároméves gyermeket, egy ikerpárt hagyott itt.

Várják a privát felajánlásokat is

Aki szeretné támogatni a Poncok ikreket, akár pénzzel vagy más licitálásra kínált termékkel, a Poncok Csaba emléktorna Facebook-oldalán jelezheti a szervezőknek. Az adományozók Németh Gusztávot keressék. Amúgy időközben a Fradi mellett már az Újpest, a Budapest Honvéd, az MTK és a DVSC is felajánlott egy-egy dedikált mezt, valamint Dzsudzsák Balázs utolsó válogatott dresszére is lehet licitálni.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC