nb1.hu

Az ősz válogatottjai: több csapatot állítottunk össze

Magyarország – Sokat nem törődnénk a védekezéssel. ÖSSZEáLLÍTÁS!

Minden médiumnál szokás, hogy az idények befejeztével a szerkesztőségek közhírré teszik az időszakok válogatottjait. A Nemzeti Sportnál adott a helyzet: minden meccsen osztályozzák a játékosokat, a posztonként legmagasabb érdemjegyet kapott futballistákból összeállítják a legerősebb tizenegyet. A másik variáció az, amikor a munkatársak megbeszélik, hogy egy adott honlap, televíziós csatorna vagy újság milyen tizenegyet tartott a legjobbnak.

 

 

Az nb1.hu azonban harmadik utat választott ismét, mert valamennyi szerkesztőnk válogatottját közzétesszük, rövid kommentárral, mert így tartjuk demokratikusnak.

 

 

 

Göbölyös András

 

Király – Bese, Litauszki, Heris, Ramírez – Varga R., Balogh B., Gyurcsó – Böde, Torghelle, Diagne.

 

 

A legkevesebb gólt ugyan Dibusz Dénes kapta, de azért nem került bele a válogatottamba, mert olyan bombaerős csapat játszik előtte, hogy szinte dolga is alig volt ősszel. Király Gábor lehengerlő teljesítményt nyújtott a Haladásban, a szombathelyi csapat sok pontot köszönhet a „macinacis” kapusnak. A védelem összetételében a szélekre olyan emberek kerültek, akik folyamatosan bejátszották a pályát, támadásban és védekezésben is sokat tettek hozzá csapatuk játékához. A védelem tengelyében a legmegbízhatóbb emberek vannak, akik klubszinten talán a legjobb párost alkotják az NB I-ben. A középpálya közepére az őszi szezon egyik legjobb játékosa került, aki szinten minden újpesti támadásban részt vett, míg a szélekre két magyar válogatottban is számításba vett játékos, akik könnyen ott lehetnek az Európa-bajnokságon. A támadósort nem igazán kell magyarázni. Az OTP Bank Liga három legeredményesebb csatára került előre.

 

 

 

 

Hegedűs Gábor

 

Király – Szabó J., Litauszki, Leandro, , Ramírez – Gera, Nagy Á, Gyurcsó – Diagne, Böde, Torghelle

 

 

Király Gábor az Király Gábor. Szabó kiemelkedő teljesítményt nyújtott a várakozásokkal ellentétben kiemelkedően teljesítő Paksban. A két középső védő válogatott szinten játszott egész ősszel, Ramírez meg talán a bajnokság legjobb légiósa. A középpályán három válogatott kapott szerepet, meglátásom szerint remekül megértenék egymást, támadásban és védekezésben is. Diagne és Böde beválogatásához nem kell kommentárt fűzni, mint ahogyan ahhoz a Torghelléhez sem, aki nem egy meccset eldöntött, ráadásul mindegyik fellépése alkalmával lekötött két játékost az aktuális ellenfélből.

 

 

 

Simon Zoltán

 

Király – Heris, Kamber, Leandro, Ramírez – Gera, Nagy Ádám – Varga R, Böde, Diagne, Lamah

 

 

A védekező felállások erőltetését nem nálam kell keresni. Aki a focit szereti, az a gólokat és a támadásokat kedveli, aki meg a védekezést erőlteti az fél. Nálam az sem fordulhatna elő, hogy 1-0-ra vezet a csapatom, majd visszaállnánk védekezni. Egy pontért? Minek? Inkább találjunk még be a kapuba (egy gól úgysem előny) és csábítsunk ki több nézőt a következő meccsre. A védelmemnek, Király mellett, az univerzális Kamber lenne a vezére, aki vezeti a Honvéd házi góllövőlistáját. A két szélső is bátran rohamozhatna, mert ha szükséges, Nagy és Gera bármikor visszább tud zárni, akár együtt is. Ráadásul, a két középső, átlövésekkel is bonthatná az ellenfél védelmét. Varga és Lamah feladata lenne, hogy folyamatosan zúzzák a labdákat középre, ahol Böde és Diagne mindenkit ledózerolna. Meglátásom szerint ez az elv és játékstruktúra hozza lázba a nézőket. Mert soha, sehol, semmilyen körülmények között nem lenne szabad elfelejteni a lényeget: a foci a szurkolókért van!

 

 

 

Szabó László

 

Király – Heris, Kamber, Ramírez – Lamah, Nagy Á., Balogh B., Gyurcsó – Böde, Balogh N., Diagne.

 

 

Talán nem kell magyarázni, hogy Király Gábor miért került be a legjobbjaim közé. Vélhetően a 101-szeres válogatott kapus nélkül a Haladás néhány ponttal kevesebbet gyűjtött volna az őszi idényben. Igazi vezér minden szempontból. A védőhármasomból Cristian Ramírez az, aki leginkább két kollégája fölé nőtt. Az ecuadori többször bizonyította a Fradiban, nem csak rombolni tud. Az újpesti Jonathan Heris és a kispesti Djordje Kamber univerzalitása szembetűnő. Utóbbi futballista az ősszel még a gólok „pöttyintésében” is jeleskedett. A középpálya tengelyét technikás harcosokból, fazonszabászokból raktam össze, míg a vonal mellett szélvészgyors, rongylábú szélsőknek kell zakatolniuk, akik nem csak gólokkal, de gólpasszokkal is segítették csapatukat. A támadótriómban magyarázat nélkül követel helyet magának a góllövőlista első és második helyezettje, míg egyedülálló tehetségével, ördöngős cseleivel pedig Balogh Norbert, aki leginkább gólpasszaival volt a Loki segítségére az ősz folyamán.

 

 

Dárdai különleges fogadalmat teljesít, ha kupát nyernek. Az egyik tévés műsorvezetővel fogadott élő adásban

 

 

Bogdán vállalja a felelősséget. De mit mond az edzője?

 

 

Nikolics állítja, ez élete legjobb szezonja!

 

 

Blatter bokszzsáknak érzi magát, és fellebbezni fog

 

 

Segélyre szorul Verebes József, a Mágus! Pintér Attila is támogatja a legendás edzőt

 

 

Mourinho és az MU tárgyalásban vannak egymással!

 

 

Messit leköpték az argentin drukkerek. River-nevelt társa mentette meg Argentína haragjától

 

 

Aranycipő: Nikolics Európa második legjobb góllövője!

 

 

Blatter és Platini is nagyon komoly büntetést kapott! Nagyjából be is fellegzett nekik! 

 

 

Aki Dzsudzsák után újra gólt lőtt az Ajaxnak holland bajnokin, kispesti játékossal szelfizett a meccs után

 

 

Dzsudzsákot szándékos rúgásért állították ki. Mutatjuk! VIDEÓ

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC