nb1.hu

Az MTK-val kiesett a ZTE-vel feljutott a magyar válogatott

Egymás után harmadszor érte el a bravúrt.

Emlékezetes szezont tudhat maga mögött Farkas II Balázs, a ZTE háromszoros válogatott labdarúgója: a korábban az ukrán Dinamo Kijevben is megfordult támadó az NB I-es újonc MTK-nál kezdte meg az idényt, majd télen az NB II-ben a feljutásért küzdő zalaegerszegiekhez igazolt. Mint később kiderült, a lehető legjobb döntést hozta: az MTK pocsék tavaszt produkálva búcsúzott az élvonaltól, míg a ZTE élre tört az NB II-ben, ahonnan bajnokként jutott fel – írta a Blikk.
 
– Nagyon jól éreztem magam az MTK-nál, szerettem ott játszani, így nehezen hagytam el a csapatot és vele sok barátomat – mesélte a lapnak a támadó. – A több játéklehetőség reményében igazoltam Zalaegerszegre, ami a karrierem szempontjából nagyon jó döntés volt. A klubnál egyértelmű cél volt a feljutás, a télen ennek megfelelően alakultak az erősítések, így minden adott volt a jó szerepléshez. A szurkolóink már nagyon ki voltak éhezve erre a sikerre, hatalmas öröm, hogy hét év után újra NB I-es lesz a csapat. Az elmúlt három hétben ráadásul többször is ünnepelhettünk, először a feljutást, majd a bajnoki címet. Végig éreztük szurkolóink szeretetét, akik idegenbe is nagy számban elkísértek minket, s azt gondolom, az NB I-ben sem lesz ez másként – jósolta Farkas.
 

null

null

Míg Zalaegerszegen már az élvonalra készülnek, az MTK-nál az NB II-es szereplés gondolatával kell újra megbarátkozniuk a drukkereknek. Farkas ugyanakkor egyáltalán nem érez elégtételt, sőt, a helyszínen szorított volt csapattársainak a Honvéd elleni sorsdöntő meccsen, amelyet végül 4-1-re bukott el az MTK.
 
– Vasárnap, miután lejátszottuk a Vasas elleni mérkőzésünket a Szusza Ferenc stadionban, kimentem a Honvéd elleni bajnokira – árulta el Farkas. – Többekkel máig napi kapcsolatban vagyok a csapatból, tavasszal is figyelemmel kísértem a szereplésüket, szurkoltam nekik. 
 
Farkas II Balázs zsinórban harmadik alkalommal harcolta ki a feljutást aktuális csapatával: 2017-ben a Balmazújváros játékosaként, majd 2018-ban az MTK színeiben is összejött ez a bravúr, mindkét alkalommal a márciusban a kék-fehérektől menesztett Feczkó Tamás vezetőedző irányítása alatt. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC