nb1.hu

Az MTK új edzője meglepődött az elődje menesztésén

A céljairól nyilatkozott.

Első élvonalbeli meccsére készül Lucsánszky Tamás a Puskás Akadémia otthonában. A mérkőzés előtt az M4Sport szólaltatta meg az első NB I-es bajnokijára készülő edzőt. 
 
A tréner kitért arra is, hogy hosszú ideig nem kapott elsőosztályú felkérést, már 20 éve edzősködött alacsonyabb osztályokban, ahol általa kisebbnek titulált sikereket ért el. A Budaörssel és az NB II-es Nyíregyházával lett bajnok. Azt is elmondta, hogy amikor a Fradi U19-es csapatához szerződött, volt egy olyan kitétel kontraktusában, hogy ha élvonalbeli csapat keresi, szabadon távozhat. Kijelentette, hogy ez akkor még megmosolyogtató volt.
 
Beszélt jövőbeni terveiről, és a fiatalok beépítéséről is. Mint mondta, utóbbi csak versenyhelyzetben lehetséges, csak azért mert fiatal valaki, nem fog játszani. Valamint kitűzte céljait is, mely a jelenlegi pozíciójuk megőrzése (7.), javítása, illetve az, hogy májusban már látsszon a közös munka eredménye.
Kitért arra is, meglepte Feczkó Tamás menesztése. 
 
– Azért is ért meglepetésként Feczkó Tamás menesztése, mert csak elismerően tudok nyilatkozni arról a munkáról, ami itt zajlott – mondta, hangsúlyozva sok mérkőzését látta, ellenfélként is szerepelt ellene, stílusos futballal jutott vissza a csapat az élvonalba és ott is jól kezdett, de jött egy megtorpanás most.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC