nb1.hu

Az MTK és a DVTK sem érdemelt volna pontot ezért a produkcióért

Dunaújváros – Helyzetek és gólok hiányában osztozkodott a pontokon a két csapat.

A DVTK kezdte aktívabban a mérkőzést, különösen Bognár István volt elemében, azonban a vendégek irányítójának remek labdái után a támadók nem tudták gólra váltani a helyzeteket.

 

Az első MTK lehetőségre tíz percet kellett várni, ekkor Ivan Rados játszott meg rosszul egy hazaadást, de Gera Dániel nem tudta jól lekezelni a labdát, így a zicceréből nem lett semmi. Nem sokkal később a kék-fehérek csatára, Darko Nikacs lőtt éles szögből, de csak az oldalhálót találta el.

 

A huszadik percben Gera Dániel viharzott el a jobb szélen, visszatálalt a középen érkező Thiamnak, azonban az MTK középpályása 18 méterről kirúgta a labdát a stadionból. A 33. percben Koman Vladimir végzett el gyorsan egy bedobást, a védelem mögé kerül Nikházi Márk 12 méterről a jobb kapufa mellé lőtt.

 

A lefújás előtt adódott két óriási lehetőség mindkét oldalon. A 43. percben Bognár István bombáját szedte ki a jobb felsőből Hegedüs Lajos, majd a második oldalon Darko Nikacs lépett ki ziccerben, átemelte Ivan Rados, de a labda a kapu mellé pattogott.

 

A második félidőt az MTK kezdte jobban, de ez főleg labdabirtoklásban merült ki. Ivan Radosnak az 53. percben kellett védenie Darko Nikacs rövid sarokra tartó kísérletét, de ez nem lehet a bravúr kategóriába sorolni.

 

Ekkora úgy tűnt, hogy izgalmas lehet a második félidő, azonban a Dunaújvárosba leutazó szurkolók legnagyobb csalódására semmi említésre méltó nem történt a folytatásban. A két csapat elgurigázott, vagy éppen előre vagdosták a labdákat, de kockázatot egyik fél sem akart vállalni.

 

Ez sajnos az a mérkőzés volt, ahol akkor sem esett volna gól, ha reggelig játszanak a csapatok. Sok esetben ilyenkor mondják a szurkolók, hogy egyik csapat sem érdemelt volna pontot, de ezt kivitelezni lehetetlen, így maradt a pontosztozkodás.

 

MTK Budapest-DVTK 0-0. A mérkőzés online közvetítése a linkre kattintva olvasható.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC