nb1.hu

Az MTK elleni kezdés az örökös koncentrációra emlékezteti a Vasas játékosait

Budapest – Michael Oenning mellett Remili Mohamed és Debreceni András értékelte a sorsolást.

Kedd délelőtt a Magyar Labdarúgó-szövetség elkészítette az OTP Bank Liga első hét fordulójának a sorsolását. A Vasas július 16-án az MTK ellen idegenben kezdi a bajnokságot, ami mindenképpen pikáns, hiszen az angyalföldiek az előző szezon utolsó fordulójában a kék-fehérek ellen harcolták ki a bennmaradást. A sorsolás után az angyalföldiek vezetőedzője, Michael Oenning és a klub két rutinos játékosa Remili Mohamed és Debreceni András nyilatkozott a klub honlapjának.

 

– Nehéz nyitány lesz, de mindenki ellen játszani kell – kezdte Michael Oenning – Ez arra lesz jó, hogy a kezdetektől fogva emlékeztetve leszünk arra, hogy végig koncentrálni kell. Jobban örültem volna egy hazai kezdésnek, de a játékosok kezelni tudják ezt is.

 

– Ebben a bajnokságban nincs könnyű sorsolás. Ugyanolyan kihívás lesz mindegyik csapat, így a felkészülésre kell sok erőt befektetni – folytatta Remili Mohamed. – Az MTK elleni nyitány pikáns lesz, főleg a szurkolók számára, de nekünk az előzmények nem lehetnek a fejünkben és szerintem nem is fogunk gondolni erre.

 

– Mivel mindegyik csapat sorra kerül egyszer, így a sorsolás csak a sorrendet határozza meg. Nem beszélhetünk már egyszerű sorsolásokról. Nagyon sok fog múlni a pillanatnyi formán, a felkészülést fel kell használnunk arra, hogy ezt elérjük – tette hozzá Debreceni András.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC