Az MTK bajban, a Vidi meg dobogós harcban maradt  a VAR-nak is köszönhetően

Lesz mit megbeszélniük a kék-fehéreknek.

Forrás:

MTK-MOL FEHÉRVÁR FC 0-2

Felemás előjelekkel várta a két csapat az egymás elleni meccsét. Az MTK az előző fordulóban, az utolsó helyről kezdve a fővárosi rangadót, szenvedélyes véghajrában, 2-1-re legyőzte az Újpestet és ismét benmmaradást jelentő helyre került a tabellán, míg a MOL Fehérvár FC Kisvárdán kapott ki 2-1-re, így került egy picit még messzebb a Ferencvárostól, illetve a zöld-fehéreket a Vidi előtt üldöző saját legyőzőjétől és Puskás Akadémiától.

A mai találkozó lüktető iramban kezdődött, legfőképpen annak köszönhetően, hogy szerencsére a csapatok nem sokat foglalkoztak a kiemelkedően fontos csapatrésznek, a középpályás sornak a védelmi vonalával, hanem inkább lendületes támadásokat igyekeztek vezetni.

És ez azért volt remek, mert a szurkolókat, pláne a semlegeseket, akik mindig többen vannak, egyáltalán nem érdekli a területszűkítés és minden olyan, taktikailag egyébként remek megoldás, ami a folyamatosság, a látvány, a tempó, a szenvedély és a legfontosabb kellék, a gól ellen van.

Nagyjából felváltva követték egymást a támadások, de a fehérvári próbálkozások veszélyesebbnek tűntek, olyannyira, hogy Dárdai remek beadása után Kodro a 22. percben okos fejessel meg is szerezte a vezetést a Vidinek.

Az nb1.hu az 1999-es megalapítása óta mindig is kiállt a magyar játékosokért és edzőkért (a szurkolókért meg pláne), de meg kell jegyezni, Kenan Kodro nagyon jó, hogy a magyar bajnokságban játszik, mert nem helyet vesz el egy magyar fiataltól, hanem egyébként a játéka és a hozzáállása is példaként szolgál, amit jelez, hogy 11 meccsén már a 9. gólját szerezte.

A piros-kékek vezetése nem igazán változtatta meg a játék képét, maradt minden a megszokott mederben. A színvonal nem volt mondjuk a Sztratoszférában, de unatkozni nem lehetett, mert továbbra is lendületesen igyekeztek teljesíteni a pályán lévők.

A 64. percben Nemanja Nikolics kihagyta a meccs addigi legnagyobb helyzetét Petrjak jobb oldali, lapos beadása után, méghozzá azért, mert Somodi remekül vetődött ki a gólvonalról, így a Vidi támadója belé lőtte a labdát, majd bezuhant a hálóba.

Nikolicsot a 68. percben Budu Zivzivadze váltotta, érdekes jelenetsor volt, hogy a lecserélt csapatkapitány karszalagját Bognár Tamás játékvezetővel adta oda Stopirának, nyilván azért, hogy gyorsabb legyen az átadás-átvétel, mintha azt csak a fehérváriak bonyolították volna le.

Előtte egy perccel szép egyéni alakítás után Grozav lőtt 14 méterről a bal felső mellé és egyáltalán nem sokkal.

A hajrára fordulva kezdték az egy az egy elleni, fizikai párharcok a főszerepet, ezért üde színfolt volt, amikor Dárdai szabadrúgása után Lüftner fejesét Somodi bravúrral védte, mert mindegyik eleme szép volt ennek a pár másodperccel.

A végén a hazaiak 11-est reklamáltak, miközben a Vidi a kontra végén Petrjak révén betalált Somodi kapujába. Az ítélet szerint Fiola Attila bal vállal mentett, ezért nem járt tizenegyes az MTK-nak. 

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: SOMODI BENCE
Az MTK kapusa, akárcsak az Újpest ellen, csapata egyik legjobbja volt. 1-0-s Vidi vezetésnél a második félidőben Nikolics ziccerénél és Lüftner fejesénél is bravúrral védett, ezzel is meccsben tartva a csapatát.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: A VAR DÖNTÉSE

A legvégén 11-est reklamáltak a hazaiak, ám a VAR szerint nem volt az, így Petrjak gólja maradt érvényben. Az ítélet szerint Fiola Attila a bal vállával mentett.

GÓLOK TÖRTÉNETE:
22. p.:
Dárdai remekül adott be balról középre, ahol Kodro üresen fejelhetett 5 méterről középről okosan a jobb alsó sarokba. 0-1!

90+4. p.: Zivzivadze átadása után Petrjak 10 méterről a jobb alsóba lőtt, Somodi csak beleérni tudott a labdába. 2-0

JEGYZŐKÖNYV:

MTK Budapest-MOL Fehérvár FC 0-2 (0-1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, v.:
Bognár
gólszerzők: Kodro (21.), Petrjak (94.)
sárga lap: Balázs B. (61.), Varju (82.), illetve Hangya (45.)
MTK: Somodi - Palincsár (Dimitrov, 84.), Varju, Várkonyi, Nagy Zs., Balázs B. - Kocsis B. (Kovácsréti, a szünetben), Ramadani, Mezei (Kata, 69.), Grozav (Haraszti, 69.) - Miovski
MOL Fehérvár: Kovács D. - Fiola, Lüftner, Stopira, Hangya (Heister, 70.) - Petrjak, Nego, Makarenko, Dárdai - Kodro (Alef, 87.), Nikolics (Zivzivadze, 69.)
 

KÖVETKEZŐ FELADAT:

Az MTK az év utolsó bajnokiján a Paksot fogadja, a Vidi meg a Mezőkövesdet.

Tabella a linkre kattintva olvasható

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK:

FRISSÍTÉS:

22.23:

Legfrissebb híreink